2023. 12. 04. Hétfő Borbála, Barbara napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Radar 00:05

Belföld

Fülöp Attila: Rövidebb lesz az örökbefogadási eljárás

Felére csökken az eljárás hossza, így lehetőség lesz arra, hogy akár már kilenc hónap alatt megtörténjen egy örökbefogadás - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán. A műsorban elhangzott, hogy az erről szóló törvényjavaslatot kedden nyújtotta be az Országgyűlésnek az Emmi.

  • Fülöp Attila: Rövidebb lesz az örökbefogadási eljárás

Fülöp Attila hangsúlyozta: az egyszerűbb, gyorsabb örökbefogadás a cél, és az, hogy még több támogatást és segítséget kapjanak az örökbefogadásra jelentkezők.

Kikezdhetetlen kiindulópont, hogy amikor ezek a célok jogszabályi formába kerülnek, az örökbefogadásra váró gyermekek érdeke és jövője az elsődleges szempont - fogalmazott. Segítség az is, hogy a javaslat szerint a dolgozó szülőknek az örökbefogadás után a munkáltató tíz nap munka alóli mentességet biztosít - jegyezte meg.

Elmondta: évente körülbelül ezer örökbefogadás történik Magyarországon, és a jelentkezők leginkább újszülöttet szeretnének, ezért, a potenciális örökbefogadók számának növeléséért az Emmi javasolta az örökbefogadó és a gyermek közötti lehetséges korkülönbség növelését. Eddig negyvenöt év lehetett a maximális különbség a gyermek és örökbefogadója kora között, ezt az Emmi a háromévesnél idősebb gyerekek esetében ötvenre emelné - közölte Fülöp Attila.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!