– Miért kezdett el a félelem kérdésével foglalkozni?
– A gyermekem születésekor a kórházi ápolónő fontosnak tartotta, hogy megnyugtasson: az újszülöttosztályon nagyon vigyáznak, nehogy elrabolják a kisbabákat. Ezen meghökkentem, mert noha voltak félelmeim a kicsi miatt, arra még véletlenül sem gondoltam, hogy valaki elrabolná. Ezután megfigyeltem, hogy a gyermekekhez kapcsolódó legtöbb dolog ma tele van félelemmel. Nem engedjük ki őket az utcára, nem szabad őket kritizálni, nehogy pszichés terhet jelentsen nekik. Annyira féltjük a gyerekeinket, hogy már semmilyen önállóságot nem engedünk nekik. Később nagyobb körben is elkezdtem a félelem témájával foglalkozni, és arra jöttem rá, hogy a mai társadalom széles rétegei másképpen félnek, mint korábban az elődeink. A mostani járvány idején is látni, hogy a félelem átveszi az uralmat a társadalom fölött. A mai ember már a kisebb problémákból is hatalmas tragédiát csinál.
– Miben nyilvánul ez meg? Tudna példát említeni?
– Kikerestem például, hogy az 1950-es évek elejének nagy angliai árvizei idején a sajtóban leginkább arról lehetett olvasni, hogy az életnek tovább kell mennie, hiszen a katasztrófa után talpra kell állnia a társadalomnak. A 2000-es árvíz idején viszont már hatalmas tragédiáról cikkeztek a szigetországban, noha csekélyebb károk voltak, mint ötven évvel korábban. Az ezredfordulón mégis arról lehetett olvasni, hogy az emberek pszichés károsodást szenvednek majd a trauma miatt.
– Új könyvének a címe: A félelem működése. Hogyan működik a félelem?
– Nem az a fontos a félelem kapcsán, hogy milyen veszélynek vagyunk kitéve, hanem hogy miként tudjuk értelmezni a veszélyhelyzetet, van-e olyan közös társadalmi moralitás, amelynek segítségével viszonyulni tudunk a veszélyhez. Régebben jobban értették az emberek, hogyan kell viselkedni és bátran szembenézni a problémával egy veszélyhelyzetben. A mai embernek nincs értelmezési keretrendszere, amiben gondolkozhatna a félelemről, ezért a hétköznapi veszélyeket is egzisztenciális katasztrófaként értelmezzük. Nem azt mondjuk például a koronavírus kapcsán, hogy ez egy veszélyes betegség, amelyben sajnos sokan meg fognak halni, de mégiscsak természetes dolog, és le fogjuk győzni, hanem úgy gondolkodunk, mintha emiatt vége lenne a világnak. Ez a szemléletmód pedig a cselekvésünket, a védekezésünket is meghatározza.
– Nincs pozitív, hasznos félelem? Az evolúció során nem a mi biztonságunk érdekében alakult ki ez az ösztön?
– A félelemnek valóban lehet pozitív értelmezése is. Kérdés, mit értünk félelem alatt. Régen a félelem pozitív kontextusban is szerepelt a társadalomban. Például az istenfélelmet erénynek tartották, ami ahhoz vezet, hogy az emberek tisztességesen viselkedjenek. A természetben élő ember elfutott a vadállatok elől, mivel félt tőlük, ezért megmenekült. Mindez mutatja, hogy a félelem önmagában nem probléma. Az a gond, ha a félelem kulturális fegyverré válik, amely önálló életre kel és nem konkrét tapasztalatokhoz kapcsolódik. Ma azt látjuk, az embereknek mintha már szükségük lenne a félelemre. Az egyik nap a terrorizmustól, a másik nap egy járványtól, a harmadik nap pedig már az éghajlatváltozástól félünk. Korunkban a félelemnek mintha önálló energiája lenne, és az egyszerű dolgokat is más szemszögből látjuk miatta. Ebből a szempontból a félelem teljesen negatív jelenség, ami gátolja a gondolkodásunkat, ezáltal a megfelelő cselekvést is akadályozza.
A teljes cikk ITT olvasható.
