2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 03:00

Fiumei úti sírkert: több lesz, mint a gyász helyszíne

2017. május 4., csütörtök 12:28, frissítve: csütörtök 12:53

Kiemelt turisztikai célponttá tennék a Fiumei úti sírkertet – jelentette be a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója.

Radnainé Fogarasi Katalin arról is beszélt, hogy az emlékezés is egyre inkább szerepet kap majd a Fiumei úti sírkert felújítása során, és a megújult Batthyány-mauzóleum mellett turisztikai látványosság lesz majd a helyreállított Apponyi-hintó is.

„Egy sírkert, ami több mint temető, az egész évben látogatható, nem csak halottak napján, és minden korosztály számára. A kicsiktől a legidősebbekig. És azon dolgozunk, hogy minél többen tegyék meg, természetesen kiemelt célunk a fiatalok megszólítása. 18 éve dolgozok, de Magyarországon a temetőbe járás még mindig tabu, összekeverik a gyász helyszínével. Természetesen a gyász helyszíne is, de ennél sokkal több” – fogalmazott a főigazgató.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!