2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Európai Híradó 04:00

Belföld

Fidesz: Gyurcsány kimentette ügyvédjét, miközben tettestársait elítélték

A Fidesz felháborítónak tartja, hogy az "ellenzék élén álló" Gyurcsány Ferenc kimenekítette Czeglédy Csabát a bírósági eljárás alól, akinek a tettestársait eközben elítélték - mondta Budai Gyula, a kormánypárt országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

  • Fidesz: Gyurcsány kimentette ügyvédjét, miközben tettestársait elítélték

A politikus úgy fogalmazott, mindez egyértelműen azt bizonyítja, hogy "Gyurcsány és Gyurcsányné azért bújtatta Czeglédy Csabát a mentelmi joga mögé, hogy falazzanak ügyvédjüknek, eltussolva egy nagyon súlyos korrupciós ügyet". Erről árulkodik az is, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) az utolsó pillanatban "pakolta fel" Czeglédy Csabát az európai parlamenti (EP-) választási listájának utolsó, mandátumot biztosan nem érő helyére - közölte.

Budai Gyula emlékeztetett, hétfőn a Szegedi Törvényszéken elkezdődött a Human Operator Zrt. ügyének tárgyalása, a bíróság pedig már a héten börtönbüntetéssel és vagyonelkobzással sújtotta Czeglédy Csaba tettestársait.

A bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt indult eljárás egyértelműen azt igazolja, hogy Czeglédy Csaba és társai több mint hatmilliárd forintot "süllyesztettek el" - mondta a Fidesz képviselője.

"Czeglédy kimentéséhez a teljes ellenzék asszisztált", ugyanis "példátlan módon", a bíróság indítványa ellenére, nem függesztették fel a mentelmi jogát a Nemzeti Választási Bizottságban - tette hozzá.

Budai Gyula a fentiekre hivatkozva üdvözölte, hogy az Országgyűlés a jövő héten elfogadhatja azt a törvénymódosítást, amely megakadályozza köztörvényes bűnözők mentelmi joggal történő kimenekítését. A szavazásra váró "lex Czeglédy" ugyanis kimondja: a mentelmi jog nem illeti meg azokat a képviselőjelölteket, akik ellen büntetőeljárás van folyamatban, kényszerintézkedés hatálya alatt állnak, illetve a vádemelés még a jelöltté válás előtt megtörtént - fejtette ki.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!