2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Belföld

Fidesz: Az ózdi önkormányzatban már elindult az ellenzéki osztozkodás

Szimpatizánsokkal töltötte fel Ózd új önkormányzata a helyi felügyelő bizottságokat, tagjainak díjazását pedig a többszörösére emelte - állítják a város fideszes képviselői. A kormánypárti politikusok szerint a felelőtlen pénzszórás a korábbi MSZP-s időket idézi, amikor a szocialista városvezetés több milliárd forintos tartozást hagyott hátra.

  • Fidesz: Az ózdi önkormányzatban már elindult az ellenzéki osztozkodás

Október 29-én tartotta alakuló ülését Ózd város önkormányzatának képviselő-testülete. Ekkor derült ki, hogy a következő években négy szakbizottság is hozzászólhat a várost érintő kérdésekhez. Ezeknek tagjait azonban a helyi Fidesz szerint nem a szakértelmük, hanem az ellenzéki városvezetéshez fűződő viszonyuk alapján választották meg. Így ülhet a bizottságokban gombaszakértő, kamionsofőr, vagy kutyakozmetikus.

Jól látszik, hogy Ózd ismét az MSZP irányítása alá került. Bizonyítja ezt, hogy a négy szakbizottságból három elnökét az MSZP adja, és két bizottságnál az elnökhelyettest is. Ez azért aggasztó számunkra, mert 2010-ben a leköszönő szocialista városvezetés 827 millió forintos működési hiányt, 4,5 milliárd forintos kötvénytartozást, és egy évi 180 millió forintos terhet jelentő PPP beruházást hagyott maga után

- mondta Csuzda Gábor, a Fidesz-KDNP ózdi frakcióvezetője.

A helyi Fidesz szerint az átgondolatlan pénzszórás ebben a ciklusban is folytatódik, ugyanis a városvezetés az önkormányzati cégek működését felügyelő bizottságok tagjainak létszámát megemelte, díjazásukat pedig a korábbinak a többszörösében állapította meg.

A következő, előttünk álló 2019-2024-es ciklusban a legnagyobb vesztes az Ózdi Távhő Kft. A cégnek a következő öt évben a felügyelőbizottság elnökére ötszörösét kell majd költenie, illetve a felügyelőbizottság költségeit tekintve tizenötszörös az emelkedés. Egyrészt duplájára emelkedik a tagok létszáma, másrészt a tagok számára hét és félszeresére, tehát 750 százalékkal emelkedik meg a kifizetett tiszteletdíjaknak az összege

- fogalmazott Vámos Henrietta a Fidesz ózdi elnöke.

Janiczak Dávid Ózd polgármestere a helyi televíziónak a város javuló gazdasági helyzetével indokolta az emelést.

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!