2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Fidesz: A gyöngyöspatai ítélet csak feszültséget szít

A Soros-hálózat feszültséget kelt a gyöngyöspataiak között, és a magyar államnak is kárt okoz - közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója. Hollik István kiemelte: a Fidesz-KDNP egyetért Orbán Viktor miniszterelnökkel és igazságtalannak tartja azt a százmillió forintos kártérítést, amit a helyi cigány családok számára ítéltek meg.

  • Fidesz: A gyöngyöspatai ítélet csak feszültséget szít

A gyöngyöspatai általános iskolában éveken keresztül szegregáltan bántak a cigány származású gyerekekkel, és nem kapták meg ugyanazt a minőségű oktatást, mint társaik - ezt mondta ki az Egri törvényszék. A bíróság 64 diák családjának összesen 100 millió forint kártérítést ítélt meg, amelyből az államnak 20, az önkormányzatnak pedig 80 millió forintot kell megfizetni.

Orbán Viktor miniszterelnök a Hír TV kérdésére csütörtökön azt mondta, ez egy olyan ügy, amely sérti az emberek igazságérzetét.

"Hát azért, ha ott élnék akkor megkérdezném, hogy ez hogyan van, hogy egyébként valamilyen okból velem egy közösségből élő, egy faluban élő etnikai meghatározó népcsoport tagjai egy nagy jelentőségű összeget fognak kapni minden fajta munkavégzés nélkül. Miközben én itt keccsölök egész nap. És ezért a pénzért nem tudom hány órát meg hány napot meg hány hónapot vagy hány évet kell dolgoznom. Hát hogy van ez? És azt gondolom, hogy ezeknek az embereknek igazuk van."

- mondta Orbán Viktor miniszterelnök.

Az érintett családokat az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek nevű alapítvány vette rá a pereskedésre, és biztosította számukra a jogi képviseletet. A szervezetet a Soros György-féle Nyílt Társadalom Intézet is támogatja. A szintén a milliárdos által támogatott Társaság a Szabadságjogokért pedig a miniszterelnök nyilatkozata után azonnal tiltakozni kezdett.

Orbán Viktor szavai a gyöngyöspatai helyzetről nagyon nem tetszettek a Soros-hálózatnak.

Hollik István szerint felháborító, hogy a gyöngyöspatai romákon keresztül pénzt zsarolnak ki a magyar államtól.

"Jogi csűrcsavarokon keresztül elérték, hogy százmillió forintos kártérítést kelljen fizetni az államnak, illetve az önkormányzatoknak az egyes helyi roma családoknak nem törődve azzal, hogy ez milyen feszültségeket szít a településen a roma családok és a nem roma családok között, tehát ez nem megoldja a problémát, hanem további feszültségeket szít."

- jelentette ki Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

A politikus hozzátette, a kártérítés kifizetése csődbe vinné az önkormányzatot, ezért a Fidesz támogatja azt, hogy a kormány segítsen a településnek.

 

Hollik: A Soros-hálózat a cigányságot felhasználva támadja a magyar államot

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!