2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Belföld

Fidesz: A baloldal nemet mondott a családok támogatására

A baloldal ismét nemet mondott a családok támogatására - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

  • Fidesz: A baloldal nemet mondott a családok támogatására

Hollik István azt mondta: a baloldal nem segítette a koronavírus-járvány elleni védekezést, és arra sem volt képes, hogy támogassa a jövő évi költségvetést, amely hozzájárul a járvány elleni védekezéshez, a gazdasági kihívások megoldásához, és a nehéz helyzet ellenére is biztosítja a családok támogatását.

Gyurcsányék, a szocialisták, a Karácsony-pártiak, a jobbikosok, az LMP-sek, "tehát a teljes baloldal" megint egyértelművé tette, hogy nekik nem a magyar gyermekek, nem a magyar édesanyák és édesapák az elsők - fogalmazott a kormánypárti politikus.

A 2021-es költségvetésben pedig a családok támogatására fordított összeg több mint két és félszerese a 2010-esnek, mintegy 2300 milliárd forint jut erre a célra - hangsúlyozta.

Hollik István kiemelte: a büdzsé továbbra is biztosítja a családvédelmi akcióterv, az otthonteremtési kedvezmények és a családi adórendszer fenntartását, növeli az óvodai, bölcsődei helyek számát, és kiemelten kezeli a gyermekétkeztetés finanszírozását.

Fontos változásnak nevezte, hogy a következő tanévtől a tankönyvek már teljes körűen, minden gyermeknek ingyenesek lesznek a köznevelésben.

A kommunikációs igazgató arról is beszámolt, hogy 2021. július 1-jétől emelkedik a csecsemőgondozási díj összege, a bruttó bér 70 százalékáról a 100 százalékára nő. Így a gyermek megszületését követő hónapokban jobb anyagi körülmények közé kerülnek a családok, mint korábban - közölte.

A Gyurcsányék által vezetett baloldal azonban minderre nemet mondott a költségvetés elutasításakor, vagyis nemet mondtak ismét a családok támogatására - jelentette ki, úgy értékelve ezt, hogy tovább folytatják a kormányzásuk alatti családellenes politikát.

Amikor ők kezeltek válságot - mondta -, minden terhet áthárítottak a családokra, adót és rezsit emeltek, első dolguk volt, hogy elvették az egy- és kétgyermekesek családi adókedvezményét, eltörölték az első Orbán-kormány által bevezetett otthonteremtési támogatásokat, majd devizahitelekkel "adósrabszolgaságba" kergették családok millióit. Emellett az elmúlt években egyetlen olyan családtámogatási intézkedés sem volt, amelyre igent mondtak volna - tette hozzá.

A Fidesz-KDNP-nek azonban továbbra is a gyermek az első, a kormány 2010 óta dolgozik azon, hogy könnyebb legyen családot alapítani, hogy a gyermekvállalás előtti akadályokat elhárítsa - mondta Hollik István.

Kérdésre úgy fogalmazott: a baloldal cserbenhagyja a magyar embereket, ugyanakkor támogatja az illegális bevándorlókat, és gondolkodás nélkül végrehajtja a brüsszeli párttársak utasításait.

A nemzeti konzultációval kapcsolatban a képviselő abszurdnak nevezte, hogy az önmagát demokratikusnak nevező, a kormányoldalt pedig diktatúraépítéssel vádoló baloldal mindent megtesz azért, hogy ellehetetlenítse az emberek demokratikus véleménynyilvánítási jogának gyakorlását. Azt is mondta, hogy a baloldal illegális adatbázis-építésre használhatja a nemzeti konzultációs kérdőívekkel kapcsolatos akcióját.

Egy másik felvetésre arról is beszélt, a baloldal a járvány okozta nehéz helyzetben is azzal van elfoglalva, hogy álhíreket terjesszen az interneten.

Arra a kérdésre, hogy a kormány miért a Wizz Air légitársasággal szállíttatott egészségügyi felszereléseket a koronavírus-járvány elleni védekezéshez, Hollik István azt válaszolta: a kabinet a gyorsan kialakult lehetőségekhez mérten a leghatékonyabb, legjobb, leggyorsabb megoldást választotta, hogy Magyarország ne jusson oda, ahová bizonyos nyugat-európai országok, amelyeknél nem volt elég lélegeztetőgép.

Az iskolaőrségre vonatkozó felvetésre a Fidesz kommunikációs igazgatója megerősítette: az iskolaőrség szeptembertől elindul, a tagok képzése pedig augusztusban megkezdődik.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!