2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 03:00

Belföld

Fertőtlenítő gyártásra áll át a Mol

A koronavírus elleni védekezés érdekében a Mol megkezdte a Magyarországon hiánycikknek számító kéz-, és felületfertőtlenítő termékek gyártását.

  • Fertőtlenítő gyártásra áll át a Mol

Ratatics Péter, a MOL ügyvezető igazgatója elmondta az elmúlt hetekben azon dolgoztak, hogy fertőtlenítő gyártásba álljanak át, melyeket mától elérhetővé tesznek és folyamatosan szállítanak az egészségügynek, a biztonsági szolgálatoknak, a közigazgatási szerveknek és a közlekedési vállaltoknak. Az elkövetkezendő két hét folyamán a fertőtlenítőszerek eljutnak a kiskereskedelmi forgalomba is, és a Mol kutaknál is elérhetőek lesznek. A gyártás napi 50 ezer liter ilyen szer előállítását teszi lehetővé, az alkalmazottak 24 órában, három műszakban dolgoznak. Mindemellett a Mol biztosítja az ország ráeső energiaellátását is – mondta az ügyvezető igazgató.

A következő 2-3 hónapra így megoldott az ország fertőtlenítő ellátása az ügyvezető igazgató szerint. A vállalatcsoporthoz tartozó és kenőanyagok gyártásával foglalkozó MOL Lub Kft. mindössze két hét alatt állította át almásfüzitői üzemének egyik, korábban szélvédőfolyadékot készítő gyártósorát.

 
A kórházak fertőtlenítővel való ellátását segíti a MOL
 

 

Schanda Tamás, az ITM miniszterhelyettese hozzátette, hogy ez a bejelentés kiváló példája a vállalatok és a kormány együttműködésének. Ez a záloga annak, hogy a járvány után minél hamarabb talpra álljon a gazdaság.
A legfontosabb, hogy az emberi életeket megóvjuk, és minden igény csak ezután következhet – mondta az miniszterhelyettes.
Az egész nyugati világ versenyben van a kínai egészségügyi termékekért. Mivel Magyarország tíz éve nagyon jó viszonyban van a keleti országokkal, ezért jelentős egészségügyi szállítmány érkezett Kínából. Schanda Tamás szólt arról is, hogy a külföldi beszerzés mellett mostantól jelentősen felfut a hazai gyártás is. Ez utóbbi tevékenység révén tompítani lehet az elmúlt évtizedben nem látott gazdasági visszaesést is – tette hozzá az miniszterhelyettes.

Ruszin Romulusz dandártábornok arról beszélt, hogy 71 helyett mostantól 84 vállalatnál van jelen a honvédség. A cél, hogy zavartalan legyen a termelés – tette hozzá. A katonai irányító törzs élelmiszer- és gyógyszergyártóknál jelent meg.
Az akciócsoport folyamatosan elemzi a kialakult helyzetet – tette hozzá. Az északi és a déli határnál is jelen van a honvédség. A dandártábornok szólt arról is, hogy a járőrözés is folytatódik a 15 nagyvárosban. Több más megkeresés is érkezett a honvédséghez, hogy más városokban is járőrözzenek, mindez pedig a bizalmat mutatja.

Müller Cecília, országos tisztifőorvos arról beszélt, hogy 226-ra emelkedett a fertőzöttek száma szerdára, és egy brit állampolgár meghalt. Az elhunyt férfi is krónikus betegségekben szenvedett. Az országos tisztifőorvos elmondta: látogatási tilalom van az idősotthonokban. Hozzátette, hogy az idősotthonok területén is meg kell akadályozni a csoportosulásokat, mert így gyorsabban terjedhet a betegség. Felvételi zárlat van ezekben az intézményekben. Az országos tisztifőorvos arról is beszélt, hogy a járvány terjedését lassítani kell. Természetesen ez áldozatot követel mindenki részéről.

Lakatos Tibor rendőrezredes, az Operatív Törzs szóvivője elmondta, hogy újabb 15 milliárd forintot különített el a kormány további egészségügyi eszközök beszerzésére. Közölte, hogy az Operatív Törzs elrendelte az intenzív osztályok kapacitásának a bővítését. Jó ütemben zajlik a kiskunhalasi kórház építése, és a Hungexpo területén berendezett kórház felszerelése is. Az utóbbi helyen 330 fő helyezhető el. Csak akkor fogják ezeket üzembe helyezni, ha szükséges lesz – mondta Lakatos Tibor. Hozzátette: az egyes településeken bevezetett kijárási tilalom kapcsán a kormányhivatalok törvényességi észrevételeket tesznek. Arról is beszélt, hogy a hatósági házi karanténban lévők csak szabálysértést követnek el, ha nem tartják be a rájuk vonatkozó szabályokat. Velük szemben a rendőrség figyelmeztetést, helyszíni bírságot és feljelentést alkalmazhatnak. Eddig átlagosan 31 ezer forintos helyszíni bírságot szabtak ki, máig közel 200 esetben kellett lépnie a hatóságoknak – mondta az ezredes.

Hír TV - Magyar Nemzet - MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!