2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Felmentették a 11 milliós hátrány okozás vádja alól az igazgatót

Hír TV

2018. január 30., kedd 22:54, frissítve: kedd 23:03

Mégsem követett el hűtlen kezelést a volt nyíregyházi kórházigazgató.

A másodfokon eljáró Nyíregyházi Törvényszék bűncselekmény hiányában mentette fel M. Csillát. A vád szerint a nő 11 millió forintos vagyoni hátrányt okozott a kórháznak azzal, hogy egy orvosi gázok szállításáról szóló közbeszerzésen a magasabb árajánlatot tevő céggel kötött szerződést.

A másodfokú bíróság szerint azonban a vádlott az egészségügyi intézmény igazgatósági tagjainak egyetértésével, illetve közbeszerzési és jogi tanácsadó javaslatára döntött úgy, hogy a nyertes pályázóval nem köt szerződést. Az ítélet ellen az ügyész fellebbezést nyújtott be, így az nem jogerős.

M. Csilla vádlottat az ellene hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vád alól felmenti, az eljárás során felmerült 283 500 forint mégpedig az elsőfokú eljárás során, valamint a másodfokú eljárás során felmerült 196 369 forint bűnügyi költséget az állam viseli – közölte Gulácsiné dr. Torda Gabriella, a Nyíregyházi Törvényszék tanácselnöke.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!