2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Híradó 12:00

Feljelentést tesz Hadházy Ákos

Hír TV

2018. április 4., szerda 14:34, frissítve: szerda 16:07

Költségvetési csalás és hűtlen kezelés miatt tesz feljelentést Hadházy Ákos, a hódmezővásárhelyi kukásautóügyben. Az LMP társelnöke szerint az Elios-botrányhoz hasonlóan ebben az esetben is olyan cég nyert az 1,2 milliárdos közbeszerzésen, amely korábban soha nem foglalkozott hulladékkezeléssel. A Lázár Jánossal jó viszonyt ápoló Kupola2000 Kft. 303 millió forintot keresett az ügyleten. Hadházy Ákos szerint pontosan ekkora kár érte a várost.

– Ha megnézzük a cégnek a bevételét és megnézzük, hogy ezekkel a közbeszerzésekkel mennyi bevétele volt, ez majdnem teljesen fedi egymást, tehát az a 300 millió forint, amit ebből a cégből nyereségként kivettek, az csak ezen az ügyön keletkezhetett. Ha viszont azt is tudjuk, hogy a beszállító cégek is nyilvánvalóan nem ingyen adták az eszközöket, és nekik is keletkezett egy hasznuk, akkor belátható az, hogy Hódmezővásárhely városa teljesen fölöslegesen fizetett ki 300 millió forintot, hiszen akkor, hogyha lehetővé tette volna azt, hogy részajánlatokat is adjon például a kukásautót szállító cég vagy kukákat szállító cég, akkor ezt a 300 millió forintos extraprofitot megspórolhatták volna a város lakói számára – nyilatkozta Hadházy Ákos.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!