2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

Felfüggesztették az EU-csúcsot

  • Felfüggesztették az EU-csúcsot

Tusk tanácsi elnök a csúcsértekezletet második alkalommal függesztette fel. A vasárnap délután megkezdett tanácskozást Tusk kezdeményezésére a tagállamok vezetőivel folytatott, mintegy nyolc órán át tartó kétoldalú megbeszélések szakították meg, azonban ezt követően sem értek el előrelépést.

MTI

A rendkívüli csúcstalálkozón a tagországok állam-, illetve kormányfői egyetlen napirendi pontként a főbb EU-intézmények vezetői tisztségeinek betöltéséről tárgyalnak.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke felfüggesztette az európai uniós csúcstalálkozót, hogy kétoldalú megbeszéléseket folytasson a tagállamok vezetőivel – írta az Európai Tanács elnökének szóvivője Twitter-üzenetében vasárnap késő este.

Preben Aamann közölte, hogy a kétoldalú megbeszélések befejezését követően az EU-csúcs folytatódik.

A szóvivő a tagállami vezetőkkel tervezett bilaterális tárgyalások számát illetően nem adott tájékoztatást. Egy másik diplomata azt mondta, hogy „hosszabb szünetre” számít a plenáris tanácskozáson.

A Politico hírportál egy diplomatától úgy értesült, hogy a csúcstalálkozón egyelőre nem értek el előrelépést.

A tagországok állam-, illetve kormányfői vasárnap este kezdtek rendkívüli találkozót Brüsszelben, ezen egyetlen napirendi pontként a főbb EU-intézmények vezetői tisztségeinek betöltéséről tárgyalnak.

Az Európai Bizottság következő elnökét az Európai Parlament választja meg, de a jelöltállítás kizárólagos joga az unió alapszerződése értelmében az állam-, illetve kormányfőket tömörítő Európai Tanácsé. Ennek ellenére a pártcsaládok – a folyamat demokratizálására hivatkozva – a 2014-es tisztújítás előtt csúcsjelölti rendszert vezettek be azzal a céllal, hogy azon pártcsalád jelöltje kapja meg a brüsszeli bizottság elnöki posztját, amelyre az EP-választásokon a legtöbben szavaznak.

2014-ben az állam-, illetve kormányfők többségi szavazással, magyar és brit ellenvetés mellett úgy döntöttek, hogy az Európai Néppárt jelöltjét, Jean-Claude Junckert jelölik a testület élére.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!