2025. 11. 14. Péntek Aliz napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Híradó 19:00

Belföld

Felfokozott hangulatban telt a Harcosok Klubja zánkai rendezvénye

A rendezvényen Orbán Viktor is részt vett, akit vastapssal köszöntöttek.

  • Felfokozott hangulatban telt a Harcosok Klubja zánkai rendezvénye

A cikk a Magyar Nemzet honlapján is elérhető.

„Egész jól nézünk ki” – idézte Orbán Viktor miniszterelnököt Menczer Tamás a Harcosok Klubja második edzőtáborában elmondott beszédében. A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója emlékeztetett, a Harcosok Klubja első edzőtábora is óriási siker volt, néhány héttel ezelőtt Sátoraljaújhelyen nyolcszázan voltak. „Most közel kétszer annyian vagyunk, és csak azért nem vagyunk többen, mert nem férnek többen be” – hangsúlyozta.

Menczer Tamás felidézte a Harcosok Klubja jelmondatát is: Harcolunk az igazságért, harcolunk a hazugság ellen. Ahogy a Magyar Nemzet már beszámolt róla, ma startolt a Harcosok Klubja második edzőtábora Zánkán. Az eseményt október 18–19. között rendezik. A rendezvényen Orbán Viktor is részt vett, akit vastapssal köszöntöttek. A Magyar Nemzet erről ITT írt tudósítást. 

Fotó: Facebook / Orbán Viktor

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Horvátország számos tekintetben fontos szövetségese Magyarországnak + videó

Horvátország számos tekintetben fontos szövetségese Magyarországnak + videó

Erről beszélt Sulyok Tamás pénteken, miután a horvát köztársági elnököt fogadta. A magyar államfő részletezte: a két ország között jelenleg is folyamatos és széles körű együttműködés van, különösen a kisebbségek védelme, az energiaellátás, a gazdaság, valamint a határon átnyúló infrastruktúra fejlesztése terén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!