2020. december 4.,
péntek, Borbála, Barbara napja

Felelőtlenül viselkednek az ellenzéki pártok

Hír TV

2020. október 21., szerda 17:10

Újból felelőtlenül viselkedik az ellenzék. Bár A Hadházy-féle közmédia elleni október 23-i tüntetésen nem vesznek részt a járványügyi kockázatra hivatkozva, de a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói által szervezett tüntetésen már igen. Pedig az Operatív Törzs arra figyelmeztet, hogy a jelenlegi helyzetben mindenki kerülje a tömegrendezvényeket.

Két évvel ezelőtt decemberben több ellenzéki országgyűlési képviselő is megpróbált erőszakkal behatolni a köztelevízió stúdiójába, ezzel megzavarni az épületben folyó munkát, valamint az élő adást.

Az MSZP-s Kunhalmi Ágnest egy tűzgátló ajtó akadályozta meg abban, hogy bejusson a stúdióba.

A szintén szocialista Bangóné Borbély Ildikó kezdeményezésére többen a földre fekve próbálták akadályozni a folyosón való közlekedést.

A DK-s Varjú László még dulakodásba is keveredett a biztonsági őrökkel, őt végül mentő vitte el a helyszínről.

"Hazudnak ma is, minden hullámhosszon!"- ezzel a címmel szervezett autós blokádot Hadházy Ákos, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs a köztelevízióhoz október 23-ára.

A járványhelyzetre hivatkozva azonban az ellenzéki pártok azt közölték: nem vesznek részt a közmédia ellen hirdetett megmozduláson.

Az ellenzéki pártok bár a járványhelyzetre hivatkoztak, vélhetően azért is hátráltak ki Hadházy Ákos mögül, mert a borsodi időközi választáson megvalósuló összefogás után a független politikus kitálalt Bíró László korrupciós ügyeiről és ezért kellemetlenné vált az összefogásban résztvevő pártok számára.

Az ellenzéki pártok felelőtlen viselkedését jól jelezi viszont, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata által meghirdetett felvonulást már nem tartják járványügyileg kockázatos rendezvénynek.

Horváth Csaba hozzátette:

ha a járványügyi szabályoknak megfelelően mindenki maszkot visel, akkor felelősségteljes döntés megszervezni egy ilyen tüntetést.

Nem javasolt tömegrendezvényeken részt venni

A jelen helyzetben nem javasolt tömegrendezvényeken részt venni - erre hívta fel a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője.

Az Operatív Törzs szerint rendkívül fontos a védekezési intézkedések betartása ahhoz, hogy a járványgörbét el lehessen laposítani. Ezért nem ajánlják az október 23-i ünnepségeken való részvételt sem, hiszen a nagy létszámú rendezvényeken a vírus is könnyebben terjed.

Hír TV

 

 

 

x
Rendkívüli hír