2019. május 21.,
kedd, Konstantin napja

Farkas Félix: Sneider méltatlan arra, hogy az Országházban üljön

Hír TV

2019. február 18., hétfő 16:03, frissítve: hétfő 17:04

A Jobbik elnökének lemondását követelte a parlamentben a roma nemzetiségi képviselő. Farkas Félix szerint ugyanis Sneider Tamás rasszista tettei miatt méltatlan arra, hogy az Országházban üljön. A Jobbik frakcióvezetője viszont a házszabályra hivatkozva azt mondta: Farkas Félix nem szólalhatott volna fel, mert nem volt meg hozzá a képviselők többségének szavazata. A panasszal a házelnök az ügyrendi bizottsághoz irányította a Jobbikos politikust.

Farkas Félix szerint a szocialisták és a Jobbik nem is annyira ellenségek, mint amennyire az egy kívülállónak tűnhet, ez mára már egyértelmű, hiszen közös rendezvények, közös politikai aktivitás jellemzi a két pártot. A roma szószóló hozzátette: az MSZP eddig nem határolódott el Sneider feleségének karlendítése után sem.

Más embert megalázni, bántalmazni, emberi méltóságában sárba tiporni, valakinek maradandó sérüléseket okozni már önmagában is olyan bűn, amely méltatlanná teszi a Jobbik jelenlegi elnökét arra, hogy itt üljön az ország házában. Minimum le kellene mondania a parlamenti mandátumáról, ahogy tette azt - nagyon helyesen - nemrégiben egy zsidó nő bántalmazásával hencegő párttársa is – véli Farkas Félix.

Farkas Félix nem kaphatott volna szót a házszabály szerint, azt önkényesen értelmezte a házelnök - mondta a Jobbik frakcióvezetője.

Hogyha megnézi elnök úr a parlament.hu-n a szavazást, abban is az itt jelenlévő képviselők, akiknek a kártyája bent volt, és szavazott, azokat jelenlévőként regisztrálta a rendszer. Tehát, mi bent voltunk, a kártyánk bent volt, gombot nem nyomtunk, Farkas Félix így nem kaphatott volna szót. Én szeretném azt kérni elnök úrtól, hogy a házszabályt, legalább azokat a szabályokat, amelyeket ez a ház hoz, és amelyeket a Fidesz is megszavaz, legalább azokat tartsa be!– nyilatkozta Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője. A házelnök szerint azonban nem volt igaza Gyöngyösinek.

A házbizottságot természetesen a megfelelő időpontban össze fogom hívni, Önök pedig fordulhatnak az ügyrendi bizottsághoz, ügyrendi kérdésekkel foglalkozó bizottsághoz. Amúgy pedig nincs igazuk! Az van jelen, aki a szavazásban részt vesz. Futballmeccsre a szerelést kiküldeni lehet ugyan, de ez a játékban nem vesz részt– mondta Kövér László. A parlamenti munka képviselői eskütételekkel folytatódott.