2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Belföld

Ez teszi most lehetővé az élet fokozatos újraindítását

A rendkívüli jogrend visszavonása azért történhet meg, mert a koronavírus-járvány elleni védekezés első szakaszát eredményesen zárta Magyarország - fogalmazott a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

  • Ez teszi most lehetővé az élet fokozatos újraindítását

Dömötör Csaba azt mondta: a koronavírus Magyarországon sokkal kevesebb emberéletet követelt más európai országokhoz képest, ez teszi most lehetővé az élet fokozatos újraindítását, és azt, hogy a munkahelyek védelmével is erőteljesebben foglalkozzon a kormány.

Az idejekorán hozott döntések, a magyarok millióinak fegyelmezettsége és a szakemberek helytállása együtt hozta meg az eredményeket - jelentette ki köszönetet mondva mindenkinek, aki részt vett az összefogásban.

A rendkívüli jogrend visszavonása Dömötör Csaba szerint arra is felhívja a figyelmet, hogy

nyugodtan sorba állhatnak bocsánatkérésre azok a közéleti szereplők, akik az elmúlt hetekben emiatt támadták Magyarországot és a magyar demokráciát.

Szomorúnak nevezte, hogy köztük sok hazai ellenzéki politikust is találni.

Úgy látszik, hogy nem tud akkora baj lenni, hogy ne támadják a saját országukat

- fűzte hozzá.

Arról, hogy a DK-s Arató Gergely egy televíziós interjúban azon sajnálkozott, hogy az elhunytak számát tekintve sem áll rosszul Magyarország, Dömötör Csaba úgy fogalmazott: nem tudja, hogy nyelvbotlásról vagy csúnya elszólásról van szó, de

a számok egyértelműen bizonyítják a járvány elleni védekezés eredményeit.

Hangsúlyozta: a lakosságarányos statisztikákból érdemes kiindulni, mert ezeket lehet összehasonlítani, és ezek alapján Magyarország a legjobban védekező országok között van.

Rámutatott:

a csütörtöki összesítések szerint százezer főre vetítve Belgiumban 80-an, Spanyolországban 59-en, Svédországban 37-en, Magyarországon viszont csak öten hunytak el. Ez a jelentős különbség bizonyítja a magyar szakemberek munkáját, amiért elismerés jár

- mondta az államtitkár.

Kiemelte: az ellenzék gyakorlatilag folyamatosan torpedózta az összefogást. Egyrészt nem szavazták meg a törvényeket, folyamatosan valótlanságokat terjesztettek, és támadták a frontvonalban küzdő szakembereket, például Müller Cecília országos tisztifőorvost.

Dömötör Csaba szerint nagyon nincs rendben, amikor egy ellenzéki képviselő úgy nyilatkozik egy külföldi tévének, hogy az egészségügyi dolgozók nem kapnak felszerelést, de az sem, amikor a parlament nyilvánossága előtt azt állítják, hogy Magyarországon a legrosszabbak a halálozási statisztikák az egész világon.

Jó lenne, ha ezt a típusú álhírgenerátort minél hamarabb kikapcsolnák, mert sok szempontból káros

- emelte ki.

Kitérve az Európai Bíróság tranzitzónákra vonatkozó ítéletére azt mondta, ez nem változtat azon, hogy a kormány meg akarja védeni a határokat, mert nem szeretne bevándorlást.

A kormánynak arról kellett döntést hoznia, hogy felszámolja a tranzitzónákat, a menekültkérelmeket a külképviseleteken lehet majd benyújtani. Ha ebből nemzetközi vita lesz, állunk elébe

- fogalmazott.

Hozzátette: a bírósági döntés felhívja a figyelmet arra, hogy a migrációs vita tartósan velünk marad. A járványhelyzet vagy épp a gazdasági nehézségek nem leveszik napirendről a migrációt, hanem éppen ellenkezőleg, a negatív hatások egymást erősíthetik, ezért több fronton kell helytállni. Nem az a fő kérdés, hogy mióta beszélünk erről a témáról, vagy éppen unjuk-e, hanem az, hogy mi lenne a következménye annak, ha a kormány engedne a bevándorlás kérdésében - mondta.

A munkahelyvédelmi intézkedésekről szólva megjegyezte: Magyarországot jó állapotban érte a járvány, az elmúlt években 12 százalékról 4 százalék alá csökkent a munkanélküliség. Hozzátette:

a kormány gazdaságvédelmi lépéseinek legfőbb célja a munkahelyek védelme, a bértámogatásokat egyre többen veszik igénybe, mint ahogy a beruházási támogatásokat is. Csak e két intézkedéssel kétszázezer munkahely megtartására vállaltak garanciát az igénylő cégek

- emelte ki Dömötör Csaba.

Közölte azt is: a kormány biztosítani fogja, hogy az álláskeresési járadék lejártakor mindenki kapjon valamilyen lehetőséget vagy az államtól vagy a piacról. Várakozásaik szerint az élet újraindulásával a korábban bajba jutott szektorok is erőre kaphatnak, elég csak a turizmusra gondolni.

Dömötör Csaba hangsúlyozta: adócsökkentés és munkahelyvédelem áll szemben az ellenzéki elképzelésekkel, amelyek leginkább a segélyezési rendszert próbálják erősíteni. Ezek eleve egy magas munkanélküliséggel számolnak, de a kormány nem szeretné ezt, így a meglévő munkahelyek megvédésére és további újak megteremtésére koncentrálnak - mondta az államtitkár.

MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Tízezer hajós és még ennél is több turizmusban dolgozó megélhetése kerülne veszélybe, ha Karácsony Gergely kitiltja a hajók nagy részét a Dunáról. A Duna-parti Építési Szabályzat tervezett módosítása szerint a jövő évtől tiltanák ki a hajókat a legtöbb kikötőből. A 24 kikötő több mint felét pedig megszüntetnék.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Dúró Dórának a parlament folyosóján annyit mondott, kezét csókolom, de nem egyeztetett vele - így reagált Kocsis Máté az atv.hu-nak, miután Magyar Péter azt állította, hogy Kocsis és Dúró rendszeresen egyeztet.
Két óra alatt összegyűlt a szükséges számú aláírás + videó

Két óra alatt összegyűlt a szükséges számú aláírás + videó

Még délelőtt összegyűlt a szükséges számú aláírás Szentkirályi Alexandra főpolgármester-jelöltségéhez! - jelentette be Hidvéghi Balázs. A Fidesz főpolgármester-jelöltjének kampányfőnöke hozzátette: most összesítik az íveket, és délután le is adják azokat a Nemzeti Választási Irodában.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!