2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról 10:50

Ez már nem az az MSZP, Velez kiborult, és nem indul

Hír TV

2017. november 6., hétfő 09:20, frissítve: hétfő 10:58

Stratégia nélküli romba döntött közösség lett a Magyar Szocialista Párt, ez áll abban a portálunk birtokába került levélben, amit Velez Árpád szocialista politikus írt Molnár Gyula pártelnöknek, és amelyben bejelentette: nem indul a 2018-as országgyűlési választásokon.

Velez Árpád maradt ugyan az a szocialista ember, a körülmények azonban megváltoztak, ezért nem kíván indulni a 2018-as országgyűlési választásokon sem a listán, sem egyéni jelöltként, ez áll abban a levélben, amit Velez Molnár Gyula pártelnöknek írt november 6-án.

A dokumentumban Velez keményen nekimegy a szocialisták pártelnökének, hosszasan sorolja, hogy Molnár Gyula hogyan építette le a pártot, hogyan zuhant a párttagok és aktivistáik hangulata egyre mélyebbre.

„A pártelnöki ígéreteidhez képest nem mentünk előrébb, sőt az MSZP társadalmi megítélésében, a kutatások számaiban, valamint a párttagok és aktivistáink hangulatában is nagy zuhanás következett be. Építeni azóta sem építettél semmit, valódi politikai alternatívát nem nyújtottál, és ugyanazt a rombolást folytattad, amelyet már a pártelnöki kampányban elkezdtél. Félreértés ne essék, nem voltál ebben egyedül, de ez nem kisebbíti a felelősséged” – áll a Molnárnak címzett levélben.

Velez szerint Molnár egy kiszolgáltatott politikai közösséget hozott létre. „Nem tudok eltekinteni attól a ténytől, hogy te a magyar baloldal vezető pártjából, történelmi szemszögből nézve pillanatok alatt, egy a mások után kullogó, kedvetlen, motiválatlan, kiszolgáltatott politikai közösséget csináltál. Ezt a politikai menetrend és stratégia hiánya okozta, vagy a szándékosság. Több hónapja érzem rajtad és látom a döntéseidből, hogy csak meg akarod úszni, túl akarod élni ezt a helyzetet” – írta.

A politikus kitért Botka László lemondására is. Szerinte Molnár itt sem vállalta a felelősséget, sőt egyáltalán nem kezelte az ezzel járó válságot. „Az ezután lejátszódó tragikus események, a magyarázkodással, csúsztatásokkal, hazudozással teli TV-szereplésekkel gyakorlatilag elkészült az az út, amely a párt végromlásához vezet. Nem ajánlottad fel a lemondásod. Katasztrofális, hogy a legyengített MSZP ilyen állapotban kényszerül szövetséget kötni, aminek eredményeképpen a vezetéseddel átjátszod a párt több nyerhető körzetét a DK-nak. Ez a te bűnöd. Miközben építettétek a DK-t, a saját pártunk romokban” – húzta alá.

Hozzátette még: már Molnár megválasztása óta ért benne a gondolat, hogy meghozza ezt a döntést, mivel a baloldalhoz hű akart maradni, a történtekkel pedig nem tud közösséget vállalni.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!