2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 03:00

Eurót akarnak a szocialisták

2017. augusztus 13., vasárnap 10:21, frissítve: vasárnap 11:10

Online petíciót indított az MSZP-s Ujhelyi István az euró magyarországi bevezetéséért. A politikus honlapján ezt azzal indokolta, hogy rövid időn belül formát ölt az EU kétsebességes modellje, amelyben éles határvonal húzódik majd a haladó magországok és a leszakadó tagállamok között. Euró nélkül pedig Magyarország minden bizonnyal utóbbiak csoportjához tartozna. A Hír TV-nek nyilatkozó közgazdász szerint azonban a gazdaság versenyképességének javulása nélkül nincs értelme bevezetni a közös fizetőeszközt.

Magyarország hivatalos pénzneme a forint – ezt rögzíti a 2012 óta hatályos új alaptörvény. Magyarország EU-csatlakozása óta számos céldátumot rögzítettek a kormányok az euró bevezetésére, ám az eurózóna gazdasági nehézségei, például a görög válság miatt, az utóbbi években a kérdés lekerült a napirendről. Az MSZP viszont újra az euró bevezetését szorgalmazza.

„Csatlakozzunk az eurózónához, legyen a fizetőeszközünk az euró, és mi pedig legyünk az erősödő magországokkal, és ne »orbánisztáni« illiberaliszmust kövessük!” – üzente Ujhelyi István. A szocialisták EP-képviselője ezért online petíciót indított.

A párt miniszterelnök-jelöltje a Hír TV-nek nyilatkozva megerősítette: továbbra is támogatják az euró bevezetését: „Komoly szakmai vita folyt az euró bevezetésével kapcsolatban az elmúlt időszakban, és az MSZP álláspontja mindig is egyértelmű volt: a magyarok, a magyar emberek, a magyar gazdaság biztonsága érdekében Magyarországnak és a magyar embereknek érdeke csatlakozni az euróhoz”,  fogalmazott Botka László.

A 28 tagú unió 19 tagállamában már az euró a hivatalos fizetőeszköz. A csatlakozáshoz egy tagállamnak többek közt kordában kell tartania az inflációt, rendezett államháztartással kell rendelkeznie, ezt követően két évig a saját fizetőeszközének stabil árfolyamúnak kell lennie. Magyarország a legtöbb kondícióban megfelel ezeknek a követelményeknek, ám az államháztartási hiány továbbra is jóval magasabb, mint a megkövetelt 60 százalékos GDP-arányos szint.

A Hír TV-nek nyilatkozó közgazdász szerint azonban akkor lenne értelme bevezetni az eurót, ha a magyar gazdaság minél többet le tudna faragni lemaradásából a nyugati magországokkal szemben. „Nem érett rá a magyar gazdaság, semmi nem indokolja, hogy most ezen spekuláljunk, hogy be kell vezetni vagy nem. Ha versenyképes lesz a gazdaság, hogy arról a helyről, ahol vagyunk, és ez ugye nem túl előkelő egyetlenegy versenyképességi listán sem, legalább 10-15 hellyel előbbre jutunk, akkor azt gondolom, van értelme arról beszélni, ha még akkor lesz eurózóna, van arról értelme beszélni, hogy be kell ebbe a csapatba nekünk kerülni” – emelte ki Csath Magdolna.

Az elmúlt években a kormány rendre úgy nyilatkozott, hogy leghamarabb az évtized végén lehet majd komolyan megvizsgálni a közös uniós fizetőeszköz bevezetését.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!