2019. július 16.,
kedd, Valter napja

És akkor Gyurcsány előételnek megette Botkát

2019. július 11., csütörtök 14:22

Áll a bál Szegeden a kényszerű balos összefogás miatt – írta a SzegedMa.hu városházi szocialista forrásaira hivatkozva. Emlékezetes, múlt pénteken még a nagy összeborulásról adtak hírt az érintettek, abból akkor azonban kimaradt a DK, Botka László pedig el sem ment a róla szóló sajtótájékoztatóra. Szombaton aztán a szegedi szocialista vezérkar mégis bejelentette, hogy a DK is támogatja Botkát. A SzegedMa viszont megtudta: Gyurcsány borsos árat kért az együttműködésért, és pártjának követelte – és meg is kapta – a szocik képviselői helyeit. A SzegedMa.hu szocialista forrásai szerint nem ez az első alkalom, hogy Botka azokba törli bele a lábát, akik a végsőkig kitartottak mellette, és nem ez az első alkalom, hogy elárulta sajátjait.

A DK Szegeden egyéni képviselői helyek sorát követelte a bukott Botka támogatásáért, és mindet meg is kapta. Botka pedig – mivel a legfontosabb számára, hogy megőrizhesse hatalmát – megadta magát, és azokat a körzeteket adta át Gyurcsányéknak, ahol leghűségesebb támogatói szolgáltak eddig – írta a SzegedMa.hu. A nagy vesztesek közé kipróbált Botka-bizalmasok tartoznak, mint például Lauer István, Hekáné Szondi Ildikó, és Kozma József László. A negyedik nagy vesztes Almási Gábor, az IKV kiemelt ingatlanreferense, aki egy éve dolgozott a körzetén, ám őt is visszavonták a Botka-Gyurcsány paktum miatt. A SzegedMa írásában feltárta, hogy Gyurcsány a sarokba szorította, majd pórázra kötötte a teljesen legyengült Botkát.

EGYÜTT DARÁLNÁ LE A SZOCIALISTÁKAT A DK ÉS A MOMENTUM

Az Európai Parlamenti választások után a Demokratikus Koalíciónak, és a Momentumnak megjött az étvágya, mindkét párt érzékelte a választási adatokból, a baloldal hagyományos vezető ereje, az MSZP végleg tönkrement, eljött az ő idejük. Ismert, Budapesten a DK ráindította az elviekben általa is támogatott Karácsony Gergelyre Kálmán Olgát, míg a Momentum Ferencvárosban dugott botot az összefogás küllői közé. A SzegedMa.hu forrásai szerint a DK és a Momentum az eddig sziklaszilárdnak tartott ellenzéki együttműködés újratervezésére készül.

SZEGED VEZETŐ EREJE A FIDESZ

Az EP-választások a szegedi politikai térképet is jelentősen átrajzolták: az egyetlen nagy és szervezett erő a városban továbbra is a valaha volt legtöbb szavazatot elérő Fidesz, huszonnégyezer szavazattal, a második a Botka-párt: a kerítésbontó MSZP csak tizenegyezret, a harmadik DK csak 8,6 ezer, míg a Momentum 7,6 ezer szavazatot szerzett. A megsemmisült Jobbikot megelőzte a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és az utóbbi időkben identitászavarral küszködő Jobbikból kivált Mi Hazánk is, míg az LMP utolsó előtti helyen szerepelt. A SzegedMa.hu szerint áll a bál Szegeden a kényszerű balos összefogás miatt. Múlt pénteken Szabó Sándor fölvázolta a nagy összeborulást, éppen csak a DK hiányzott belőle, no meg Botka a sajtótájékoztatóról, szombaton azonban a szegedi szocialista vezérkar mégis bejelentette, hogy a DK is támogatja Botkát. 

GYURCSÁNY KIPÖCKÖLTE BOTKA BIZALMASAIT

Mint szó volt róla, a DK Szegeden egyéni képviselői helyek sorát követelte a bukott Botka támogatásáért – és mindet meg is kapta. Botka pedig – mivel a legfontosabb számára, hogy megőrizhesse hatalmát – megadta magát, és azokat a körzeteket adta át Gyurcsányéknak, ahol leghűségesebb támogatói szolgáltak eddig. A nagy vesztesek közé olyan Botka-bizalmasok tartoznak mint például Lauer István, Hekáné Szondi Ildikó és Kozma József László. A negyedik nagy vesztes Almási Gábor, az IKV kiemelt ingatlanreferense, aki egy éve dolgozott a körzetén, ám őt is visszavonták a Botka-Gyurcsány paktum miatt. 

 A Botka jövőjét, illetve a szegedi ellenzéki összefogást bemutató sajtótájékoztatóról épp csak Botka hiányzott. Fotó: SzegedMa.hu

 

BOTKA NEM BÚJT KI A BŐRÉBŐL: ARROGANCIA ÉS KIVAGYISÁG

A fentiek ellenére Botka úgy fogott bele a Nagy Baloldali Összefogás Hadműveletbe, hogy számításai szerint a DK a zsebében van, a szebb napokat látott – de helyi szinten is megsemmisült Jobbikot -, és LMP-t  megveszi üveggyöngyökért, míg a Momentum annyira tapasztalatlan kisgyerekek gyülekezete, hogy őket Botka meg fogja enni reggelire. Botka tervébe azonban hatalmas hiba csúszott: az országosan és helyben is megerősödő DK helyi vezetője, a Botka által több ízben megalázott Binszki József nemet mondott a polgármester összefogásra vonatkozó ultimátumára, ezért Szabó Sándor – egymaga az MSZP képviseletében  –a korábban Botka ádáz ellenfeleként dolgozó jobbikos Tóth Péter jelenlétében volt kénytelen tudatni a szegediekkel: óriási az összefogás az egyébként a sajtótájékoztatón meg sem jelent Botka László mögött.

 Gyurcsány halálos ölelése – Botka a leghűségesebb híveit árulta el saját hatalmáért cserébe. Fotó: SzegedMa.hu

 

A HATALOMÉRT BÁRKIT ELÁRUL A POLGÁRMESTER

Botkáék úgy tervezték, pénteken monstre sajtótájékoztatón jelentik be, hogy akkora az összeborulás, hogy olyat még az ország nem látott, azonban ez a terv a DK húzásával befuccsolt, nem véletlen, hogy a polgármester el sem ment a nagy bejelentésre. A SzegedMa.hu értesülései szerint ekkor vad telefonálás vette kezdetét, és Botka két alkalommal is beszélt a megerősödött Gyurcsánnyal, aki nagyon kemény feltételeket szabott Botkának. Bár a szocialista Botka először vonakodott az alkutól, végül belátta: újabb egyéni körzeteket kell átengednie a helyben erősödő Gyurcsány-pártnak. Hatalomféltése miatt pedig a legelvtelenebb alkuba is belement, és beáldozta az említett bizalmasait. Ezzel Botka olyan meghatározó MSZP-s képviselők kezét engedte el, akik egy évtizede szolgálják őt hűen, tűzön-vízen át. Olyan képviselőket menesztett, akik mindig nyertek a körzetükben. A SzegedMa.hu városházi forrásai szerint emiatt óriási a felzúdulás, mert Botka elárulta a saját embereit, és hagyta, hogy Gyurcsány átvegye a hatalmat fölötte azzal, hogy ezekben a körzetekben DK-s jelöltek indulnak ősszel.

GYURCSÁNY PARANCSÁRA BOTKA A SAJÁTJAIBA TÖRÖLTE A LÁBÁT 

A SzegedMa.hu információi szerint Botka már nem a maga ura, belement egy olyan alkuba az általa egyébként kölcsönösen gyűlölt Gyurcsánnyal, amelynek saját emberei, hűséges képviselői látják kárát. Botka elherdálta az MSZP eddig nyertes körzeteit, mert Gyurcsány parancsára át kell azt adnia a Demokratikus Koalíciónak. A portál szoci forrásai szerint nem ez az első alkalom, hogy Botka azokba törli bele a lábát, akik a végsőkig kitartottak mellette, és nem ez az első alkalom, hogy elárulta sajátjait. Ezzel a stratégiai húzással Gyurcsány a sarokba szorította és pórázra verte esküdt ellenségét, Botka Lászlót – értékeltek a helyzetet a helyi szocialisták a SzegedMa.hu-nak.

PestiSrácok.hu