2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Belföld

Erőteljes választ adott a békemenet a baloldali sértegetésekre és fenyegetésekre

Amíg az 1956-os forradalom és szabadságharc 50 évfordulóját a könnygáz és a gumilövedék jellemezte, most a 65. évfordulót a magasba tartott zászlók – Dömötör Csaba a parlamentben mondott köszönetet azoknak a százezreknek, akik méltóságteljesen ünnepeltek, valamint a békemenet résztvevőinek is.

  • Erőteljes választ adott a békemenet a baloldali sértegetésekre és fenyegetésekre

Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) kiemelte: Orbán Viktor október 23-i beszédéből az derült ki, hogy a miniszterelnöknek fontosabb 2006, mint 1956. A Párbeszédnek azonban '56 emléke fontos, már csak azért is, mert most is úgy érezhetik magukat a rendszer kritikusai, mint '56-ban - mondta.

Úgy vélte, nem csoda, hogy a Fidesz vezetője nem nagyon beszélt '56-ról és a beszéde arról szólt, fél, hogy egy demokratikus választáson elveszíti a hatalmát. A kormány intézkedései arról szólnak, hogyan szerezhet még több hatalmat és ezen a világjárvány sem változtatott - közölte. Hozzátette: pont az olyan politikát akarták megállítani '56-ban, amilyet most a kormány folytat és 2022-ben is a társadalom többsége azt fogja mondani, hogy ebből elég.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára válaszában

köszönetet mondott azoknak a "százezreknek", akik méltósággal, békésen, emelt fővel emlékeztek október 23-án; most nem könnygáz és gumilövedékek jellemezték az ünnepet, hanem magasba emelt nemzeti zászlók. Köszönetet mondott a Békemenet résztvevőinek, akik szerinte méltóságteljes választ adtak a sértegetésekre és fenyegetésekre, és jövő tavasszal is ezt fogják tenni.

Azt mondta a képviselőnek, hogy nem ők fenyegetnek másként gondolkodó politikusokat börtönnel, nem az ő miniszterelnök-jelöltjük fenyeget lámpavassal és nem ők fenyegetnek újságírókat sem. Képmutatás erőszakosságra hivatkozni azok után, amit 2006-ban tettek a Párbeszéd szövetségesei - jelentette ki.

Megjegyezte: Karácsony Gergely főpolgármester is csak kampányol és nem végzi a munkáját.

Több százezren, a vártnál is többen vettek részt az október 23-i békemeneten:

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Rétvári Bence szerint felelőtlenek az oltásellenes csoportok + videó

Rétvári Bence szerint felelőtlenek az oltásellenes csoportok + videó

A parlamenti államtitkár hangsúlyozta: "Láthatóan idén sokkal több eljárást indítottak az oltások ellen és sokkal szervezettebbek. Álhíreket terjesztenek, részletes leírásokat tesznek közzé az interneten, hogyan kell akadályozni az oltás beadását. Ez óriási felelőtlenség."
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!