2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Erőszakkal próbáltak elvinni egy nőt

Személyi szabadság megsértése és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség három férfi ellen, mert egyikük volt barátnőjét erőszakkal próbálták elvinni magukkal.

  • Erőszakkal próbáltak elvinni egy nőt

A Baranya Megyei Főügyészség csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a vádlottak egyike idén „szerelmi kapcsolatban” állt a sértettel, ami időközben megszakadt.

Májusában a vádlottak megjelentek Pécsen azért, hogy a volt barátnőt magukkal vigyék Siófokra.

A férfi maga előtt tuszkolva, lökdösve akarta a gépkocsiba ültetni volt barátnőjét. A nő ellenkezett, próbált elszaladni, de a férfi átölelte, magához szorította, majd tovább rángatta a kocsihoz, részletezte a vádhatóság.

A lány segítségére siettek időközben megjelenő rokonai, akiket a három vádlott vascsövekkel bántalmazott, egyikük orrcsontja el is tört.

A vádlottak cselekménye személyi szabadság megsértése, csoportos garázdaság és súlyos testi sértés bűntettének megállapítására alkalmas – összegzett az ügyészség.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!