2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

Emmi: Magyarország a sikeresen védekező európai országok egyike

A koronavírus pandémia első hullámából az EU-tagállamok különböző mértékű veszteséggel kerültek ki. Magyarország a nagyon sikeresen védekezők között szerepel - tudatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleményben pénteken.

  • Emmi: Magyarország a sikeresen védekező európai országok egyike

A kialakult járványhelyzet rávilágított a tagállamok által fenntartott Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) funkcióinak hiányosságaira, az országok együttműködési nehézségeire, kihívásaira és az ECDC munkafolyamatának újragondolására kényszerítette a tagállamokat, illetve az Európai Bizottságot is.

Az európai egészségügyi miniszterek virtuális informális találkozója Jens Spahn német szövetségi egészségügyi miniszter meghívására, a német EU-elnökség szervezésében valósult meg. A tanácskozáson szó esett a COVID-19 járvány eddigi kezelésének tanulságairól, ECDC szerepének megerősítéséről, a gyógyszerekhez való hozzáférésről, valamint tájékoztatás hangzott el az európai egészségügyi digitális adattér aktuális helyzetéről és az uniós közös beszerzési eljárással kapcsolatos tárgyalások állásáról is.

A Magyarországot képviselő Horváth Ildikó, az Emmi egészségügyért felelős államtitkára üdvözölte az ECDC megerősítését célzó elnökségi kezdeményezést és az evidencia-alapú, időben reagáló, tudományos értékeléssel támogatott európai együttműködés fontosságát hangsúlyozta.

Mint elmondta: a fertőző betegségek elleni küzdelem továbbra is jelentős kihívás marad. Átfogó képet kell kapnunk az összes EU-intézmény és ügynökség szerepéről. Amit már láthatunk, hogy az információáramlás és a tapasztalatcsere több mechanizmuson és csatornán keresztül zajlott, ezért a koordináció, az egycsatornás kommunikáció elkerülhetetlen lenne az adatszolgáltatási követelmények csökkentése és a párhuzamosságok kiküszöbölése érdekében - emelte ki az államtitkár. Mindezek fényében Magyarország kész közreműködni az ECDC mandátumának újragondolásában.

Az európai gyógyszerstratégiával kapcsolatban Horváth Ildikó hangsúlyozta: a biztonságos gyógyszerellátás európai biztosítása kiemelt fontosságú. Csökkentenünk kell a harmadik országbeli gyártásnak való kitettségünket, és erre a célra ösztönzőket kell alkalmazni nemcsak a gyártók, hanem a nagykereskedők számára is. Hatékony ellenőrzési együttműködésre van szükségünk a nem megfelelő gyógyszer-hatóanyag elleni fellépéshez. Ebben a tekintetben mérlegelnünk kell egy kiterjesztett, gyors riasztási rendszer létrehozását, amely túlmutat a gyártási problémákon. Az oltóanyaggyártás kapacitásait szintén meg kell növelni a helyi előállítást is magába foglaló tagállamok közötti együttműködés révén.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!