2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Emmi: Az egészségügyi szolgáltatók készítik elő az 500 ezer forint egyszeri juttatás kifizetését

Az egészségügyi szolgáltatók készítik elő az 500 ezer forint egyszeri juttatás kifizetését, az átláthatóság és a többes juttatások elkerülése érdekében ezek rögzítik dolgozóik jutalmának kifizetési kérelmét - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vasárnap az MTI-vel.

  • Emmi: Az egészségügyi szolgáltatók készítik elő az 500 ezer forint egyszeri juttatás kifizetését

Az Emmi közleményében kiemelte: a kormány korábbi ígéretéhez híven meghálálja az egészségügyben dolgozók járvány idején tanúsított áldozatvállalását, embert próbáló helyzetekben való helytállását, így július 1-jén bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatást kap 160 ezer egészségügyi és egészségügyben dolgozó.

Az ellenzéki sajtótermékekben megjelent álhírek az egyszeri bérkifizetés részleteiről nem értékelhetők másként, mint hangulatkeltésként, hogy elvegyék az élét annak, hogy Semmelweis-napra az egészségügyi ágazat szereplői ebben a rendkívüli juttatásban részesülnek - írták.

Tájékoztatásuk szerint az egészségügyi szolgáltatók dolga, hogy a juttatásra jogosult dolgozóikat lejelentsék, ezt nem a dolgozóknak maguknak kell megtenniük. Az egészségügyi dolgozók jutalmának kifizetési kérelmét - a bérkiegészítéshez hasonlóan - a szolgáltatók adminisztrációs rendszerén keresztül kell rögzíteni.

Hangsúlyozták: a jutalomra mindenki csak egyszer jogosult, tehát a kifizetés annak számára is csak egyszer történik meg, akinek több jogviszonya van, illetve a főállása mellett további jogviszonnyal rendelkezik, ezért az átláthatóság és a többes juttatások elkerülése érdekében az adatokat dolgozónként szükséges rögzíteni.

Ezt a jelentést az egészségügyi szolgáltatók végzik és nem jelentkezhet adminisztrációs többletteherként, hiszen már kialakított gyakorlatuk van az ehhez hasonló intézkedések végrehajtásában. A közfinanszírozott ellátást végző, de magán fenntartású szolgáltatók számára pedig így nyílik lehetőség az egyszeri rendkívüli juttatás kifizetésére - közölték.

Az intézkedés gördülékenységét az Emmi szerint az is jelzi, hogy a mintegy 11 ezer érintett szolgáltatóból pár nap alatt már 3 ezer leadta az igényét a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Büszke lehet Európai Parlamenti munkájára a magyar baloldal?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!