2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Előzetesben maradhat Czeglédy Csaba

Hír TV

2018. június 29., péntek 09:43

Meghosszabbítanák Czeglédy Csaba volt MSZP-s politikus előzetes letartóztatását – tudta meg a kormánypárti Magyar Idők ügyvédi forrásból. Az ügyben eljáró védő elmondta, szinte biztosra vehető, hogy a Csongrád Megyei Főügyészség indítványozni fogja a július 5-én lejáró kényszerintézkedés határidejének meghosszabbítását, ami az ügy más gyanúsítottjainak vonatkozásában is várható.

Czeglédyt azzal gyanúsítják, hogy 6,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek, mert az érdekeltségében lévő iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve az SZJA-t nem vallották be, vagy nem fizették meg. Az ügyben 24 gyanúsított ellen folyik eljárás.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!