2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 20:55

Belföld

Ellenzéki reagálások a kormányzati intézkedésekre

Javaslat-cunamival reagáltak az ellenzéki pártok a Gulyás Gergely által bejelentett kormányzati intézkedésekre. A DK 20 pontos csomaggal állt elő, melyben a Gyurcsány-párt gigantikus méretű, 3000 milliárdos mentőprogramot hirdetett.

  • Ellenzéki reagálások a kormányzati intézkedésekre

Az LMP az állami presztízsberuházások leállítását szorgalmazza, illetve 50 százalékos béremelést követel az egészségügyben dolgozók számára.

A Párbeszéd egy azonnali alapjövedelem bevezetését javasolja, hogy a járvány idején minden állampolgárnak legyen legalább havi 100 ezer forintos bevétele.

A Jobbik szerint a kormánynak meg kell védenie a kamionos cégeket és azok dolgozóit, akik lélegeztetőgépen tartják az országot.

Az MSZP egy markáns baloldali gazdaságélénkítő csomagot szeretne. Ebben javasolják, hogy a kormány a munkanélküli ellátás idejét emelje 3-ról 9 hónapra, összege pedig minimum 100 ezer forint legyen.

A DK egy 20 pontból álló átfogó gazdasági és szociális csomagot jelentett be, melyhez az EU által szabadon átcsoportosíthatóvá tett forrásokat használná fel.

Gyurcsány Ferenc szerint a 3000 milliárdos csomag elég lenne arra, hogy pótolja a kieső fizetéseket, megmentse a kisvállalkozásokat és segítse a nyugdíjasokat.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!