2017. december 13.,
szerda, Luca, Otília napja

Ellentmondásosan nyilatkoznak kormányoldalon

KK

2017. október 8., vasárnap 17:29, frissítve: vasárnap 18:07

Sajnos nincs ilyen terv napirenden – ezt válaszolta a kancelláriaminiszter arra a kérdésre, hogy tervezik-e a külföldi üzletláncok kiszorítását a magyar piacról. A Fideszben ugyanakkor abban egyetértenek, hogy ha kormányon maradnak, a hazai cégeket hozzák majd előnyös helyzetbe. Az ellenzék szerint ezzel csak Mészáros Lőrinc jár jól.

Hosszú sorok az egyik óbudai élelmiszerüzlet kasszájánál: nyoma sincs már a KDNP által kezdeményezett vasárnapi boltzárnak. A kereszténydemokraták a törvény életbelépésekor a többi közt azzal érveltek, hogy a szabályozással majd a magyar kiskereskedők kerülnek kedvezőbb helyzetbe, ebből azonban nem lett semmi. A Magyar Nemzet írta meg, hogy újra napirendre került a Fideszben, hogy a választások után az élelmiszer-kereskedelemben is a magyar tulajdonú láncok kerüljenek többségbe.

Cseresnyés Péter, a gazdasági tárca munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerint nincs terv a külföldi boltok kormányzati kiszorítására. Pedig arról már tavaly beszélt a miniszterelnök, hogy ebben a szektorban is 50 százalék fölé akarják emelni a magyar tulajdont.

A kommunikációs államtitkár szerint a kormányfő víziójának megvalósításához akár törvényt is módosítanának. „A törvényeknek ugye megvannak a bizonyos határai, megvannak azok a lehetőségek, nyilván az ösztönzőket mindig használja a kormány, és használta mindig is, amely a magyar tulajdonnak, a magyar emberek érdekében, a magyar vállalkozásokat segíti. Ennek is megvannak természetesen a maga határai, de ezt a kérdést természetesen folyamatosan vizsgálni kell” – nyilatkozta Tuzson Bence.

A Fidesz alelnöke szerint a magyar élelmiszeripar támogatása csak akkor folytatódik, ha a Fidesz nyeri a jövő évi választást. „Ha felhatalmazást kapunk a magyar emberektől áprilisban vagy májusban, nem tudom, hogy mikor lesznek a választások, tehát áprilisra vagy májusra kell meghatározni a köztársasági elnök úrnak, akkor mindenféleképpen ennek a programnak a folytatásán leszünk, sőt a kibővítésén” – emelte ki Németh Szilárd a Hír TV érdeklődésére.

Az LMP is magyar termékeket látna a boltok polcain, ugyanakkor Ungár Péter szerint megint csak a kormánypárti oligarchákat akarják helyzetbe hozni. „Ha a Fidesz a magyar kézbe vételt úgy gondolja, ahogy például a média szempontjából eljártak, akkor ez nem magyar kézbe vételt jelent, hanem Mészáros Lőrinc konkrét kezét jelenti, és ez pedig sok minden, de nem a nemzeti érdek, az ő egyéni érdekük, ezért mindent meg fogunk tenni, hogy ez ne történhessen meg” – nyilatkozta az LMP-s politikus.

A Hír TV kérdésére a kancelláriaminiszter cáfolta, hogy kiszorítanák a külföldi üzletláncokat, de hozzátette: sajnálja, hogy nincs ilyen terv napirenden.