2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:10

Belföld

Elismerték, hogy Gyurcsánnyal egyeztetnek

Elismerte a Bajnaiékkal szövetséges Szolidaritás, hogy Gyurcsány Ferenccel egyeztetnek. Kónya Péter szerint a kormányváltáshoz a jelenleginél szélesebb körű összefogásra van szükség a baloldalon.

Elismerte a Bajnaival szövetséges Szolidaritás elnöke, hogy kapcsolatban állnak a Demokratikus Koalícióval (DK). Korábban Mesterházy Attila és Bajnai Gordon is azt hangsúlyozta, hogy nem veszik be Gyurcsány Ferencéket a választási együttműködésükbe. Kónya Péter szerint azonban szélesíteni kell az összefogásban részt vevők táborát. „Mi nemcsak a retorika szintjén, hanem a tettekben is bizonyítjuk azt, hogy összefogásra van szükség. A politikában pedig soha nem lehet azt mondani, hogy soha. Nyilvánvaló, hogy szélesíteni kell az összefogásban részt vevők táborát, hiszen minél erősebb egy tábor, minél szélesebb egy összefogás, annál nagyobb esély van a győzelemre. Úgyhogy bármi lehet. Nyilván meg kell találni az együttműködés különböző formáit. Ennek nem feltétlenül választási szövetségben kell deklarálódnia, bármilyen módon össze lehet fogni a demokratikus ellenzéki erőknek” – fogalmazott az Együtt–PM társelnöke.

Tartja a kapcsolatot Kónya Péterrel – erősítette meg a Hír Televíziónak Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke ugyanakkor azt mondja, politikai egyeztetéseket egyelőre nem folytatnak a Szolidaritással, bár vidéken a tagságuk nemcsak együttműködik, de sok a közös tagjuk is. „Én nagyon-nagyon ritkán találkozom Péterrel. Utoljára a szobordöntés előtt pár nappal. Akkor egyébként annyit mondott, hogy valami meglepő akcióra készülnek, nem mondott ennél többet. Hát valóban meglepő volt az akció. Időnként egy-egy telefonhívás érkezik, de politikai egyeztetés sajnos még nincs” – szögezte le Gyurcsány.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!