2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Elindult a takarékszövetkezetes per

2017. május 17., szerda 21:58, frissítve: szerda 22:53

Megkezdődött az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet ügyvezetője és három társa elleni per a Kecskeméti Törvényszéken.

Az ügyben hűtlen kezelés miatt indult eljárás, miután a jegybank a takarékszövetkezet átvilágítása során súlyos hiányosságokat tárt fel a működésben. A vád szerint az ügy érintettjei nyolcmilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a takarékszövetkezetnek.

Az ügy Kiss Szilárd korábbi agrárattasét is érintheti, ugyanis a korábbi diplomata egyik cége hétszázmillió forintos tartozását kenőpénzért cserébe a szövetkezet vezetője eladta egy nyíregyházi cégnek.

„A hitelfolyósításokhoz szükséges ismeretekkel elsősorban ő rendelkezett, személyes megbeszélés, tárgyalás alapján ő döntött arról, hogy a hitelkérelem mögött álló vállalkozás üzleti tervét milyen mértékben és hogyan fogadja el. A cenzúrabizottság a hitelkérelmek kapcsán formálisan működött. Tekintettel arra, hogy a cenzúrabizottsági tagok mint közvetlen munkatársak adott esetben egy irodában dolgozó személyek voltak, ezért tényleges cenzúrabizottsági ülések nem történtek. Elsőrendű vádlott döntését követően, formális jegyzőkönyveket készítettek, amelyeket a cenzúrabizottság tagjai elsőrendű vádlott döntését nem megkérdőjelezve, automatikusan aláírták. Jellemzően a hitelkérelem előterjesztését követő napon a kérelem már elbírálásra került, és a hitelfolyósítás megtörtént” – közölte a Pest Megyei Főügyészség ügyésze, Lövei Ágnes.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!