2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Elfordul az MSZP a pártból kilépő politikusaitól

Megkezdődött a baloldali belháború. Az MSZP elnöke bejelentette, hogy pártja nem fog olyan jelölteket támogatni, akik elhagyják és elárulják őket. Tóth Bertalan emlékeztetett: az MSZP két fővárosi kerületi polgármestere Kiss László és Szaniszló Sándor a héten jelentette be, hogy kilép az MSZP-ből és a DK-ban folytatja politikai pályafutását.

  • Elfordul az MSZP a pártból kilépő politikusaitól

"A Magyar Szocialista Pártot, ahogy mondtam korábban, senki nem tekintheti a lábtörlőjének. Senki nem gondolhat úgy az MSZP-re, hogy nélkülünk ez az út, ez sikeres lehet. Ezért ma a választmány úgy döntött, hogy azok, akik elhagyják ezt a közösséget, kilépnek a Magyar Szocialista pártból és későbbiekben önkormányzati, vagy országgyűlési választásokon más párt színeiben kérik az MSZP támogatását, ez a közösség ezt a támogatást nem fogja megadni."

- mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke.

Magyar Nemzet: Gyurcsányék kifosztják az MSZP-t

Tóth: Senki sem tekintheti lábtörlőjének az MSZP-t

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!