2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Eldőlhet Csepel sorsa

Hír TV

2018. április 3., kedd 07:17, frissítve: kedd 08:49

95 százalék az esélye, hogy ma és holnap érdemi bejelentések érkeznek a visszaléptetésekről.

A csomag 10-15 fontos körzetet érinthet, közte Csepelt is – közölte az MSZP–Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje. Karácsony Gergely hangsúlyozta, nem az MSZP–Párbeszéd szövetség döntéséről van szó, az egyeztetésben részt vesz a DK, az Együtt és az LMP-is, bár utóbbi hivatalosan nem nyitott a tárgyalásokra.

A Jobbik szóvivője szerint Hódmezővásárhely után érdemes komoly fenntartásokkal kezelni ezeket a felméréseket, mert az emberek félnek elmondani a véleményüket, és a döntést a szavazófülkékben hozzák majd meg. Jakab Péter szerint egy 70 százalékos részvételi aránynál a Fidesznek nincs esélye.

– Hódmezővásárhely óta nyugodtan zárójelbe lehet tenni ezeket a közvélemény-kutatásokat...

– Mindet?

– Az a tendencia, sajnos, hogy nem a Fidesz népszerűsége nőtt itt, Magyarországon – ez nyilván nem sajnálatos tény, de az igen, hogy az emberek félnek elmondani a saját véleményüket. Nagyon sokan azt mondják, hogy »tessék csak beírni, hogy a Fideszre szavazok, hogy utánam ne nyúljanak, mert holnap már nem lesz munkahelyem«, vagy mások azt mondják, hogy »nem megyek el szavazni, nem politizálok«. A választók a szavazófülkékben meg fogják hozni a felelősségteljes döntést, és ebből a szempontból a legfontosabb, hogy minél többen menjenek el vasárnap szavazni. 70 százalékos részvételi aránynál a Fidesznek nincs esélye.

Tekintse meg a teljes beszélgetést!

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!