2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Elbukott a Hadházy-modell

Álszent és mindenek előtt saját szavazóit madárnak néző színjátékot folytat a Momentum azzal, hogy nem vesz részt az Országgyűlés alakuló ülésén. A párt képviselői ugyanis felvették mandátumukat, ezzel a „látszatparlamenttől” elfogadtak minden juttatást, így például Fekete-Győr András frakcióvezetőként legalább havi 2,6 millió forint fizetést kap majd. A Momentum pávatánca akár a Hadházy Ákossal való szakítást is eredményezheti, aki szerint az ellenzéki képviselőknek nem szabad részt venniük a parlamenti munkában.

  • Elbukott a Hadházy-modell

A jelek szerint elbukott a Fekete-Győr András által fennhangon emlegetett, a parlament bojkottját sürgető „Hadházy-modell”. A Momentum frakcióvezetője és párt képviselőcsoportjához csatlakozó Hadházy Ákos nemrég közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a párt nem akar a Fidesz „díszellenzéke” lenni, távol akarnak maradni a „látszatparlamenttől”, ezért nem vesznek részt az Országgyűlés alakuló ülésén.

Ameddig nincsenek garanciák arra, hogy az ellenzék elvégezhesse az ellenzék feladatát, vagyis a hatalom ellenőrzését, addig nem szabad részt venni a klasszikus parlamenti munkában

– hangoztatták. Hadházy Ákos később közösségi oldalán egyenesen azt sürgette, hogy amíg a garanciákat nem kapják meg, addig az ellenzéknek a bizottsági tisztségekről sem szabad megállapodnia, sőt szerinte az is kollaboráció lenne, ha valaki interpellálna, vagy egy törvényjavaslatról vitázna. – Aki az imént említett jogosítványok biztosítása nélkül a parlamentben külön fizetéssel járó tisztséget vállal (jegyző, alelnök, bizottsági elnök stb.), az hajlandó elvállalni a díszletellenzéki szerepét, és lemond a közös kiállás, érdekérvényesítés politikájáról. A látszatparlament látszatvitái helyett megszervezzük a valódi ellenállást és megszervezzük magunkat – írta Hadházy Ákos.

A jelek szerint azonban nem tartott sokáig a Momentum „hős ellenállása”, inkább elfogadta „díszletellenzéki szerepét”.

Bár a párt kitart amellett, hogy nem vesz részt az Országgyűlés alakuló ülésén, mindez csupán álszent színjáték, hiszen képviselőik szerdán átvették parlamenti mandátumukat, ezzel a „látszatparlamenttől” elfogadtak minden juttatást. Ráadásul minden bizonnyal kizárható, hogy a következő négy évben ne szólalnának fel a T. Házban és ne vennének részt a törvényhozásban. Orosz Anna például azzal indokolta, hogy Újbuda alpolgármesterségéről lemondva beül a parlamentbe, hogy minden egyes szavazatért megküzdöttek, „a nekem bizalmat szavazó újbudai választók megérdemlik, hogy a legjobb tudásommal képviseljem őket és otthonunkat parlamenti képviselőként az Országgyűlésben és azon túl is”.

A Momentum pávatánca azonban akár a Hadházy Ákossal való szakítást is eredményezheti, aki egy nappal a mandátumok átvétele előtt félreérthetetlenül üzent az őt befogadó pártnak, illetve Fekete-Győr Andrásnak.

A politikus közösségi oldalán részletesen felsorolta, hogy az 1,3 millió forintos alapfizetésen felül a különböző tisztségekért milyen juttatások járnak a képviselőknek, mint fogalmazott, „ha a parlamenti mandátumuk mellé elfogadnak egy protokolláris, túl sok plusz munkát nem igénylő pozíciót”. Eszerint frakcióvezetőként Fekete-Győr 1,3 millió forintot kap az alapfizetésén felül, így a nemrég még Hadházy-modellt emlegető egykori Momentum-elnök alsó hangon havi 2,6 milliós fizetésben részesül. További javadalmazást jelenthetnek még a számára az esetleges bizottsági tagságért járó több százezer forintos összegek is.

– Elsősorban nem azért nem javasolt ilyet elfogadni, mert aránytalanul sok pénz ez az elvégzendő munkához képest 

– írta Hadházy Ákos. Hozzáfűzte: a pozíciók többségének felvétele még akkor is árt, ha a plusz pénzről valami jó ügy számára lemond a képviselő. Minden ilyen tisztség ugyanis valójában csak egy kis mellékszerep a parlamenti színjátékban. Ami amúgy nagyon keveseket érdekel, de arra alkalmas, hogy a demokrácia látszatát fenntartsa – fogalmazott a politikus.

Magyar Nemzet/Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!