2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Elbeszél egymás mellett Gyurcsány Ferenc és Szél Bernadett

Hír TV

2018. március 19., hétfő 16:47, frissítve: hétfő 18:21

Javaslatok és ötletek nélkül érkezett az LMP a vasárnapi tárgyalásra – állítja a DK elnöke. Gyurcsány Ferenc szerint Szél Bernadett álláspontja nem volt világos a választási együttműködéssel kapcsolatban. A politikus azt is mondta, miközben az MSZP-vel és Karácsony Gergellyel érdemi tárgyalásokat tudtak folytatni, a zöldpárttól nem tudták meg, milyen feltételekkel lennének hajlandóak az összefogásra. Az LMP közben ma tárgyal a Jobbikkal, a végső együttműködésről szóló döntést azonban csak kedden hozza meg a zöldpárt.

Az LMP és az MSZP–Párbeszéd választási szövetség érkezett Gyurcsány Ferencékhez vasárnap. A Demokratikus Koalíció elnöke még március 15-i beszédében hívta tárgyalásra a szocialistákat, a Jobbikot és az LMP-t. Szél Bernadett szerint a Jobbik nélkül lehetetlen kormányt váltani, ebben viszont a baloldali pártokkal nem értettek egyet. A Jobbik már korábban jelezte, hogy nem mennek el az egyeztetésre.

„Ha tényleg úgy gondolják, hogy csak balról le lehet váltani az Orbán-kormányt, akkor nem biztos, hogy azt kellett volna ráírni az óriásplakátokra, hogy kormányváltás. Ez nem derült volna ki, ha ma nem jövünk ide. Ugyanis a színpadon az hangzott el, hogy együttműködnek a Jobbikkal, mi abban a reményben jöttünk ide, hogy ez így van” – mondta a vasárnapi találkozó után Szél Bernadett.

Gyurcsány Ferenc hétfőn értékelte a találkozót. Idézte március 15-i beszédének Jobbikra vonatkozó részét. Ennek lényege, hogy kizárólag a parlamenti munkában működnének együtt a Jobbikkal, a választásokon nem. A pártelnök az LMP hozzáállásával elégedetlen volt.

„Az LMP konkrét javaslat nélkül érkezett, és konkrét javaslat megtétele nélkül távozott. Nem sikerült megtudnunk az LMP tárgyalódelegációjától, hogy mit kérnének egy általuk kívánatosnak tartott Jobbikkal való együttműködésben a Jobbiktól, erről nem kaptunk tájékoztatást, és nem kaptunk tájékoztatást, hogy mit kérnének tőlünk, egy remélt együttműködés részeként” – mondta a pártelnök.

Az Együtt nem kapott meghívót Gyurcsány Ferenctől. Juhász Péter szerint az ellenzéki pártok csak színészkednek, és nem akarnak valódi együttműködést létrehozni, pedig ha ez megtörténne, akkor akár kétharmaddal is leváltható lenne az Orbán-kormány – véli Juhász.

„20 nap van hátra a választásokig, ez alatt a 20 nap alatt, ha nem sikerül – sőt nem 20 nap alatt, hanem a következő napokban nem sikerül – előrelépést tenni ez ügyben, akkor nagyon kemény konzekvenciákra számíthatnak a választók, mert akkor nem hogy a kétharmad nem lesz megakadályozva, hanem még a kormányváltás sem következik be. Amennyiben az ellenzéki pártok azt a stratégiát folytatják, mint amit eddig” – mondta a párt elnöke.

Az LMP hétfőn tárgyal a Jobbikkal, kedden pedig ülésezik, várhatóan itt hoznak végső döntést arról, hogy kivel fognak együttműködni. Közben több olyan internetes oldalt is létrehoztak, amelyek arról tájékoztatják a választókat, hogy körzetükben ki a legesélyesebb ellenzéki jelölt. Ezek a honlapok választókerületek szerinti lebontásban ismertetik a mérési eredményeket.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!