2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Egyre több a Facebookozó román sofőr, aki balesetet okoz

Sorozatosan okoz halálos balesetet a vezetés közbeni telefonhasználat. A tragédiákat idén több esetben is romániai sofőrök okozták. Az elmúlt napokban két ilyen szerencsétlenség is történt.

  • Egyre több a Facebookozó román sofőr, aki balesetet okoz

Felismerhetetlenre roncsolódtak az autók a Temesvár és Temesmóra közötti balesetben péntek este. Egy Audi csapódott neki hátulról egy kivilágítatlan traktornak, majd a sávjáról lesodródva egy szemből érkező másik autóval is ütközött. Az egyik temesvári hírportál készített felvételeket a beleset helyszínéről, az egyik tűzoltó is nyilatkozott a forgatócsoportnak. „Amikor megérkeztünk a baleset helyszínére, akkor a kocsiban, amelyik ezt az incidenst okozta, nem volt senki. Elkezdtünk átkutatni a környéket a kollégáimmal, ezután találtuk meg a halott sofőrt az út szélén” – mondta a tűzoltó a történtekről.

Az Audit vezető 31 éves férfi az ütközés erejétől repült ki a szélvédőn, de nem ő az egyetlen áldozat. A szabályosan közlekedő jármű öt utasa közül egy 9 éves kislány vesztette életét, egy három éves kisfiúnak pedig eltört a gerince, leszakadt a lépe és koponyasérüléseket is szenvedett. Nem sokkal a baleset után derült ki, hogy az Audi sofőrje élő közvetítést indított a Facebookon, miközben 180-al hajtott, ez okozhatta a balesetet.

Kedd hajnalban két romániai férfi vesztette életét szintén egy olyan balesetben, amit az élőben közvetítettek a Facebookon. A felvételt az anyósülésen utazó férfi indította. Nagy-Britanniában, Cheshire közelében száguldoztak egy autópályán, a kocsijukban hangos zene szólt és feltehetően italoztak is.

Júliusban egy másik romániai ütközésnél egy 14 és egy 18 éves fiú vesztette életét, ők is a telefonjukkal voltak elfoglalva vezetés közben, ez okozta a tragédiát.

A legtöbb halálos áldozatot követelő ilyen baleset májusban történt Ceglédbercelnél. Kilencen vesztették életüket a 4-es főúton. A román állampolgárságú sofőr itt is élőben videózott a Facebookon vezetés közben. Azt is közvetítette, ahogy frontálisan ütköznek egy teherautóval. A román belügyminisztérium korábban kampányt indított a vezetés közbeni telefonhasználat ellen.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!