2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

„Egyre nehezebb lesz felderíteni a korrupciót”

Hír TV

2018. április 12., csütörtök 20:31

Nem okozott törést a kampányidőszak a kormányközeli milliárdosok gyarapodásában. Mészáros Lőrinc újabb szállodát vett a héten, de a Tiborcz István köréhez sorolt vállalkozóknak is jutott közbeszerzés. A szakemberek szerint ugyanakkor az újabb Fideszes kétharmad után egyre nehezebb lesz a korrupciót felderíteni.

„Mind a 40 helyen, mind a 40 városban, néha városonként több helyen is megíratták a szükséges kémia, fizika és biológia munkafüzeteket. Mindegyikben ugyanazok a kísérletek vannak benne, ezek között vannak olyanok, amik csaknem szóról, szóra megegyeznek” – jelentette ki Hadházy Ákos az egyik rendhagyó 2014-es korrupcióinfóján. Az Öveges program miatt már a NAV is költségvetési csalást gyanít. Az LMP antikorrupciós szakszóvivője az elmúlt években Lázár János kormányinfójának mintájára hétről hétre bemutatott egy-egy korrupciógyanús ügyet.

A politikus a kiábrándító választási eredmény után sem szeretné abbahagyni.

- Az sem igaz, hogy az embereket ez nem érdekli, Nagyon sok felmérés mutatja, hogy igenis, hogy érdekli az embereket és könnyen lehet, hogyha...

- De a pártpreferenciát nem ez határozza meg.

- Az lehetséges, de nem is azért csináltam.

Az biztos, hogy a kormányközeli üzletemberek gyarapodása nem állt meg vasárnap. Mészáros Lőrincnek a héten elnyerte egy nyíregyházi wellness szálloda üzemeltetési jogát. A négycsillagos, 122 szobás hotelre 3 milliárd forintot költöttek a Modern Városok Program keretében. Az is most derült ki, hogy Tiborcz István üzleti köréhez sorolt West Hungária Bau, jóval túlárazva, 200 millió forintért bonthatja el a margitszigeti teniszlelátókat.

 A Transparency International jogi vezetője azt mondja, ők folytatják munkájukat, annak ellenére, hogy a Stop Soros törvény nagyon megnehezítheti a fennmaradásukat. „Küzdünk a letelepedési államkötvényeknek az átláthatóságáért, és azért, hogy akik 60 milliárd forint lenyúlásáért felelősek, kénytelenek legyenek bíróság előtt számot adni tetteikről. Nem hagyjuk nyugodni az társasági adó 550 milliárdos veszteségét eredményező sporttámogatási rendszer átláthatatlanságát” – mondta Ligeti Miklós.

Az átlátszó összesítése szerint csak 2018 első negyedévében Mészáros Lőrinc és üzlettársa, a Duna Aszfalt tulajdonos Szijj László 285 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert el.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!