2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Egyre jobban elmaradnak nyugdíjak az átlagkeresettől

Hír TV

2017. november 23., csütörtök 17:51, frissítve: csütörtök 23:13

Egyre jobban elmarad a magyar nyugdíjak összege a mindenkori átlagkeresettől. 2010-ben nyugdíjba vonuláskor egy idős ember a korábbi keresete több mint 70 százalékával számolhatott, mára ez 61 százalék körülire csökkent. Van olyan párt, amely éppen ezért a létminimumhoz kötné a mindenkori legkisebb nyugdíj összegét, ezenkívül javítanának az idősebb korosztály egészségügyi ellátásán is.

Megkezdte a nyugdíjasoknak szánt tízezer forintnyi vásárlási utalványt tartalmazó borítékok kézbesítését a posta. 2,7 millió körüli jogosult van, az államtitkár mégsem tudta megmondani, hogy a tavalyi 500 millió forint után idén mennyi jutalékra számíthat az utalványokat kibocsátó állami cég.

Ezt akkor lehet látni, ha kézbesítették, beváltották – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Szavazatvásárlásnak tartja a karácsonyi Erzsébet-utalványokat a DK. Gyurcsány Ferenc pártja arra is emlékeztet: a kormány csak a törvényben előírt kötelező nyugdíjemelést hajtja végre idén is, közben a magyar nyugdíjak reálértékének emelkedése elmarad a régiós országokétól, és egyre jobban leszakad a mindenkori magyar átlagkeresettől is.

„2010-ben az állami nyugdíj a nettó átlagkereset 73 százaléka, 2016-ban már csak 70 százaléka volt. Tekintettel az idei nyugdíj- és béremelkedésre, ez az arány már csak 66 százalék körül alakul, jövőre pedig az előrejelzések tükrében 61 százalék körülire esik vissza” – mondta Gréczy Zsolt, a párt szóvivője.

A szeptemberben megalakult, Lendülettel Magyarországért nevű nyugdíjaspárt a mindenkori létminimumhoz igazítaná a nyugdíjakat, és átfogó egészségügyi reformot sürget az idősek érdekében. Lévai Katalin társelnök, a Medgyessy-kormány minisztere egyeztető fórumot hívott össze ennek érdekében.

„Soha semmi sem csak a pénzen múlik. Szégyenletes dolog, hogy a mai kormány milyen keveset költ az egészségügyre. Ezt az összeget jóval növelni kellene, minden évben 1 százalékkal, ez lenne a minimum. De valójában ez nem pénzkérdés, hanem politikai akarat kérdése, annak a kérdése, hogy fontosnak tartják-e, hogy a beteg emberek állapotán segítsenek, az időseknek segítsenek. Úgy látjuk, a mostani kormánynak ez nem elsődleges szempont” – nyilatkozta Lévai Katalin.

Az egyeztetésen Falus Ferenc volt országos tiszti főorvos is részt vett. Szerinte az idősek egységes egészségügyi és szociális ellátására és új szemléletre lenne szükség. „Állami szervezés szintjén igényelné elsősorban, hogy az önkormányzati törvényt módosítsák, az önkormányzatok szerepének növelése és helyzetének visszaállítása szükséges lenne. Ami a legfontosabb, az a szemlélet változása, hogy az egészségben eltölthető minőségi életéveink száma növekedjen” – fejtette ki.

A Magyar Liberális Párt ennek érdekében alaptörvényt is módosítana.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!