2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Belföld

Egymillió adag ételt kaptak tavaly hajléktalanok

Sikeres az a kormányzati program, mely a közterületen élők élelmezését segíti. 2018-ban ennek keretében egy millió adag ételt osztottak ki.

  • Egymillió adag ételt kaptak tavaly hajléktalanok

2016-ban indult az a közterületen élők számára természetbeni juttatás biztosítása elnevezésű program, melyre a kormány 4 milliárd forintot biztosított. Az érintettek a napi egyszeri meleg étel mellett egészséges italokat és tartós élelmiszereket kapnak.

Ennek a projektnek az eredményei eddig nagyon bíztatóak, nagyon sok embert sikerült elérni. Nagyon nehéz megbecsülni a hajléktalanoknak a számát, de a becslések szerint az a napi négyezer adag étel, és négyezer hajléktalan, akit ezzel el lehet érni, mindenképpen jóval több, mint a fele a stabilan, folyamatosan és állandóan az utcán élő embereknek. – nyilatkozta Garai Péter miniszteri biztos.

A programban az élelmiszerek mellett lelki támogatást is kapnak a rászorulók. Több mint 5000 alkalommal próbáltak segíteni nekik pszichiáterek, pszichológusok, addiktológusok abban, hogy kezelni tudják élethelyzetüket. Vitályos Eszter az európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár azt mondta, évről évre emelkedett a kiosztott ételadagok száma

A program indulása óta 1,3 milliárd forint forrás felhasználásával 1367 tonna élelmiszer segély került kiosztásra. Ami azt jelenti, hogy 2018-ban a tavalyi évben több, mint egy millió darab étkezési csomagot jelentett, ami százezres növekedést jelentett a 2017-esw évhez képest, és azt gondoljuk, hogy nagyjából ezt az egy millió darabszámot fenn tudjuk tartani ebben az évben is – nyilatkozta Vitályos Eszter, EU-s fejelsztésért felelős államtitkár. A projekt annak a rászoruló személyek támogatása operatív programnak a része, melyre 34 milliárd forint áll rendelkezésre.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!