2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

„Egyenlőbbek az egyenlők között” – a közpénz ellenére titoktartás

2017. június 12., hétfő 20:07

Közpénzből szervezik a vizes világbajnokságot – a kiválasztott taxiscégnek mégis titoktartást kellett fogadnia. A Főtaxi kiválasztását nem előzte meg közbeszerzési eljárás, pedig sofőrjei olyan különleges behajtási engedélyeket kapnak a versenyhelyszínekre, ami a többi társaságot hátrányosan érinti.

Bekékültek a Főtaxi-motorháztetők, az egyik taxis cég a vizes vb-t népszerűsíti autóin. Tavasszal még a fővárosi taxisrendeletet is módosították, hogy matricák kerülhessenek az egyenautókra – igaz, csak a Főtaxiéra. A többiek maximum a hátsó lökhárítón reklámozhatnak.

„Mi úgy gondoltuk eddig, hogy jogállamban élünk, és hogy itt törvények vannak, melyek mindenkire egyformán vonatkoznak. De hát úgy látszik, hogy itt az egyenlők között is vannak egyenlőbbek, az pedig abszolút elfogadhatatlan, hogy egy ilyen rendeletmódosítással a piac többi szereplőit abszolút kizárják a vizes vb-ből, mert olyan információink is vannak, hogy mágneskártyás, sorompós rendszer lesz. Le lesz zárva a Duna Aréna és a többi helyszín körül a terület, oda más taxicég ne tudjon bemenni, onnan utast ne tudjon elvinni” – mondta Csertek István, az Európai Taxis Egyesület elnöke.

A Főtaxi kiválasztását nem előzte meg közbeszerzési eljárás – amit Bors Miklós, a vizes vb-t rendező cég szóvivője az egyedi elvárásokkal indokol.

– A Főtaxi a legrégebbi, több mint 100 éves taxitársaság, a legtöbb taxival ők rendelkeznek. Mi egy ekkora eseménnyel nem választhattunk ki olyan társaságot, amelyik 20-30-40 autóval vagy akár 100 autóval rendelkezik, mert egész egyszerűen képtelen lenne ellátni azt a feladatot, amire az együttműködési megállapodás született.
Mekkora összeg szerepel abban a szerződésben, melyet a Budapest 2017 Kft. és a Főtaxi kötött erre a szolgáltatásra?
– Ez a szerződés, mint minden szerződésünk nyilvános és minden szerződésünk megtalálható a Közbeszerzési Értesítőben.

Ennek azonban egyelőre nincs nyoma a Közbeszerzési Értesítőben. Információink szerint a matricázás ára 30 millió forint körül lehet, ezt azonban nem a Főtaxi állta. Noha a vizes világbajnokságot közpénzből szervezik, ez a költés egyelőre titkos, ahogy több más is.

Ennek a részleteiről sajnos nem beszélhetek, mivel a megállapodásnak van egy záradéka, amely titoktartási kötelezettséget ír elő mindkét fél számára.
– Arról sem beszélhet, hogy a Főtaxi személyszállító járműveinek motorháztetőin megjelenő reklám vagy közérdekű tájékoztatás matrica után kap-e pénzt a Főtaxi?
Ismétlem, a szerződésnek van egy titoktartási kötelezettség része, amely mindkét félre érvényes – mondta Vízy András, a Főtaxi Autóközlekedési és Szolgáltató Zrt. szóvivője.

Az Országos Taxis Szövetség elnöke szerint ha rend lenne a taxis piacon, akkor nem lenne szükség arra, hogy bizonyos társaságokat nagyobb rendezvények fuvarosának válasszanak.

„A probléma okát kéne csírájában eltüntetni, hiszen hogyha mind az 5300 taxis tisztességesen szolgáltat, akkor nem kellene egy ilyen speciális szerződést kötni, hiszen a szervezőknek az igénye és a szervezőknek a motivációja is fontos ebben a tekintetben, hiszen ők meg arra törekednek, hogy biztosítsák az utasaiknak és a vendégeiknek a korrekt kiszolgálást” – mondta Metál Zoltán.

A taxis hiénák évtizedek óta portyáznak az utakon. A szövetségi vezető szerint tőlük kellene megtisztítani a piacot, ám ebben továbbra sem tudnak eredményt felmutatni a hatóságok.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!