2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Egy Habonyhoz tartozó cég tüntethette el félszáz jegyespár pénzét

Hír TV

2018. április 1., vasárnap 12:59, frissítve: vasárnap 13:46

Ezt Panaszkönyv című műsorunk derítette ki. A vállalkozás esküvői vacsorák lebonyolítására vett fel több százezer forintos előleget a pároktól. A kényszertörlés alatt álló társaságot egy olyan nő képviselte, aki korábban már több céget is csődbe vitt. Ő valószínűleg csak stróman a vállalkozásokban.

Legalább 50 pár fizetett több százezer forintnyi előleget azért, hogy a második kerületi vendéglőben, a Petneházy csárdában tarthassa meg a lakodalmát.

– Elég csábító volt az ajánlat, azért fogadtuk el. Nagyon szép volt a környezet, nagyon kedves volt a hölgy, aki tárgyalt velünk, és így nem is volt semmiféle kétségünk, boldogok voltunk, hogy ott lesz a fiamék esküvője.
– Mi az a csábító ajánlat?
– Például csábító ajánlat volt, hogy 10-15 százalékkal alatta volt az átlagosan kapott áraknak ez az ár, azonkívül kaptunk szobákat is, hogy a vendégeket el tudjuk szállásolni – mondta egy neve elhallgatását kérő örömanya.

A helyet korábban üzemeltető Magyar Huszárcsárda Kft. azonban csődbe ment, az előlegként befizetett legalább 25 millió forint pedig eltűnt. Az új üzemeltető a Gála Kft. lett. A cég azonban nem jogutód, így nem kell felelnie a Magyar Huszárcsárda tartozásaiért.

– A mostani üzemeltetőnek kötelezettsége, jogi kötelezettsége nincsen arra, hogy átvállalja a más által felhalmozott tartozásokat – mondta Szabó Antónia ügyvéd.

A Gála viszont jóval drágábban vállalja az esküvői vacsorák lebonyolítását, mint az előző üzemeltető, ezt el is mondta a jegyeseknek.

– Ezek után megtörtént a személyes találkozó, ahol elhangzott, hogy azért tudtuk ilyen nyomott áron kapni az esküvői ajánlatot, mert a hölgy adósságspirálba keveredett és csődbe ment – tette hozzá az örömanya.

Kérdés, hogy a tulajdonosnak miért érte meg egy olyan cégre, azaz a Magyar Huszárcsárda Kft.-re bízni a csárda üzemeltetését, amelynek a képviselője, Csató Gabriella a céginformációs rendszer adatai szerint több vállalkozást is csődbe vitt korábban. Emiatt el is tiltották minden ilyen jellegű tevékenységtől. A Panaszkönyv többször is kereste a hölgyet, de nem sikerült elérnie. Ezután a csárda tulajdonosát kutatta fel.

A földhivatalban a helyrajzi szám alapján kiderült, hogy a csárda tulajdonosa a Pythagoras ’94 Kft. A cég adataihoz viszont a Komondor Holding Rt. van bejegyezve. Ennek jogosultjai Pápa Marianne, Szetlik Gergő és Kele Miklós. Bensőséges családi vállalkozásról van szó, mutatjuk is a családfát: Pápa Marianne Habony Árpád elhunyt nagybátyjának az özvegye, vagyis Habony Árpádnak a nagynénje. Egyébként Szetlik Gergő édesanyja, aki tehát Habony Árpád unokaöccse. Pápa Marianne ugyan tagadja, de köztudomású, hogy a 90-es években elkövetett több gyilkosság felbujtójaként jogerősen elítélt Portik Tamásnak volt az élettársa, információink szerint ma is tartják a kapcsolatot.

A szálak tehát messzire nyúlnak, talán túl messzire is. Pedig a párokat mindez nem is érdekelné, csak a pénzüket szeretnék visszakapni. Arra azonban nincs sok esély. Viszont aki meg tudja fizetni az új üzemeltető, a Gála díjszabásait, annak nem vész el a befizetett előlege.

Ugyanis a cég azt írta a Panaszkönyvnek, hogy az előző üzemeltetőnek befizetett összeget beszámítja, ezzel árkedvezményt ad a házasulandóknak. Bár a korábbi megállapodáshoz nincs köze, a lefoglalt időpontokat garantálja a pároknak, amelyeknek a jelentős részével már meg is állapodott.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!