2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Egy 160 milliárdos, a Fideszt sújtó büntetéssel elégedettek lennének

Hír TV

2017. december 22., péntek 20:22, frissítve: péntek 22:15

Hét év alatt 160 milliárd forintot fordított a Fidesz öncélú hirdetésekre – jelentette ki az Állami Számvevőszék büntetései kapcsán Soproni Tamás. A Momentum alelnöke szerint Orbán Viktor feladta azt az 1989-es gondolatát, amely szerint az államot és a pártot szét kell választani. A politikus hozzátette: a nagyobbik kormánypárt az államon keresztül támogatja a hozzá közeli szervezeteket.

„A CÖF-nek a támogatásai, bárki nyújtja is, ha állami pénzből készülnek, és a CÖF a Fideszt dicséri, vagyis az ellenfeleit támadja, az bizony közpénz, amelyet arra használnak fel, hogy a Fidesz érdekeit szolgálják. Mi azt gondoljuk – és az Állami Számvevőszéknek is erre akartuk felhívni a figyelmét –, az a feladata, hogy kivizsgálja a pártoknak a finanszírozását, a gazdasági hátterét. Ezt alaposan meg is tette az utóbbi időben. Azt látjuk a Jobbik esetében is, ahol egyébként nyilván a Simicska-vonal elég gyanús, és meg is éri a kivizsgálást, és megtették most a kisebb pártokkal is, amelyeket a napokban kezdtek el részletesebben elemezni. Ezzel még nem lenne gond. Azzal van a gond, ha nem használnak azonos mércét. Arra kérjük az Állami Számvevőszéket, azzal hozza helyre a renoméját, hogy kivizsgálja a Fidesz ügyeit is, és meglátjuk, hogy mekkorára fog kijönni a büntetés a végén. Ha nem 160 milliárd, hanem kicsit több, azzal is elégedettek leszünk” – fogalmazott a Momentum alelnöke.

Tekintse meg a teljes beszélgetést!

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!