2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Egész napos tüntetés kíséretében alakult meg az új országgyűlés

Hír TV

2018. május 8., kedd 12:19, frissítve: kedd 17:22

Egész napos tüntetés kíséretében alakult meg az új országgyűlés. A demonstrálók egy része a Kossuth téren éjszakázott, majd az ülés megkezdése előtt kiszorították őket. Ezt követően egy nagyobb tömeg indult meg a Parlament felé, de őket már nem állították meg a rendőrök. Végül az Országház kijárataihoz vonultak a demonstrálók, ahol rendőrsorfal védte az épületből távozókat.

Éjszakába nyúlóan alkotott élőláncot a parlamentnél néhány száz civil. Amiatt maradtak reggelig, mert a bejelentett tüntetések ellenére a rendőrség és a Terrorelhárítás központ is a Kossuth tér lezárására készült. Ezt akarták megakadályozni.

Reggel 6 órakor a rendőrök megkezdték a tér kiürítését, a demonstrálókat igazoltatták, de az előzetesen várt kordonok nem kerültek elő. A tüntetők eközben azzal szórakoztatták magukat, hogy a brit humorista, Benny Hill egykori műsorának zenéjére üldözték egymást. A demonstrálók kemény magja nem akarta elhagyni a teret, az egyenruhások végül egyenként emelték ki őket.

10 órától egy másik csoport hirdetett demonstrációt az alkotmány utcába, a pár százfős tömeg közben beszédet hallgatott.

A rendőrök elzárták a Kossuth térre vezető utat. A tömeg azonban egyszer csak megindult a Parlament felé, a rendőrök pedig nem állták útjukat. A kormányellenes tüntetéseken megszokott jelszavakat skandálták.

Az Alkotmány utcai színpadon éppen Herczeg Zoltán, divattervező beszélt, mikor a tömeg a Kossuth térre tódult.

A tüntetők a Kossuth tér közepétől a Parlament déli kapujához vonultak, ott viszont a rendőrök sorfalat vontak és némi dulakodás is kialakult. A kedélyek később lehiggadtak, a rendőrsorfal mellett, egyenruhások kísérték ki az alakuló ülésről távozó vendégeket.

Kora délután a miniszterelnöki konvoj is visszaérkezett a Parlament mélygarázsához. A lesötétített járművek érkezését füttyszóval fogadták tüntetők, majd nem sokkal később feloszlott a tömeg.

A tüntetés miatt nem mentek a parlament elé a fideszesek

Szakított a szokásjoggal a Fidesz, ezúttal nem mentek a Parlament elé fotózkodni. A frakció tagjai a korábbi évektől eltérően, az Országházon belül készítettek csoportképet.

Már a szokásos istentiszteletet is a parlamentben tartották, pedig korábban ezt a Hold utcai református templomban tették. A Fidesz közleményében a Kossuth tér környékén zajló tüntetésekre hivatkozott.

Kollégánk élőben tudósított a Kossuth térről:

Nézze vissza az eskütételt és az alakuló ülést!

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!