2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Szélesvásznú történelem - A Pál utcai fiúk 17:30

Belföld

Eddig 130 millió forintnyi megbízást kapott Czeglédy Csaba irodája a DK-s kerületektől

Gyurcsány Ferenc úgy díjazza Czeglédy Csabát, hogy DK-s vezetésű önkormányzatokon keresztül kap többmilliós megbízásokat - jelentette ki Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő. A kormánypárti politikus emlékeztetett: a több mint hatmilliárdos adócsalással vádolt Czeglédy eddig mintegy 130 millió forintnyi megbízást kapott a DK-vezetésű erzsébetvárosi és újbudai önkormányzattól.

  • Eddig 130 millió forintnyi megbízást kapott Czeglédy Csaba irodája a DK-s kerületektől

Erzsébetváros és Újbuda ellenzéki önkormányzata is az adócsalásért már korábban elítélt Czeglédy Csabát bízta meg a korábbi szerződések átvizsgálásával.

Újbuda polgármestere a veszélyhelyzet ideje alatt hozott létre egy parkolási illetve egy médiacéget és azonnal leszerződött Gyurcsány Ferenc ügyvédjével.

A Mi Hazánk mozgalom újbudai képviselője szerint Gyurcsány ügyvédjének megbízatásival szemben csak szavakban tiltakoztak a baloldali pártok.

Czeglédy Csaba, egy másik DK-s kerületben, Erzsébetvárosban is felbukkant. Niedermüller Péter a járvány és veszélyhelyzet idején 29 millió forintos szerződést kötött Czeglédyvel.

A térség országgyűlési képviselője szerint a Gyurcsány-párt ezekkel az ügyvédi szerződésekkel akarja támogatni Czeglédyt.

Gyurcsány Ferenc parancsba adta, hogy még a baloldali képviselő-jelöltekkel szemben is olyan elvárásokat támasszanak, hogy Czeglédy Csaba indulhasson az előválasztáson jelentette ki a Fidesz országgyűlési képviselője. Budai Gyula rámutatott, ez a Czeglédy klauzula. A kormánypárti politikus szerint a baloldal mindent megtett, hogy a Czeglédy Csabával szemben indult büntetőeljárást megakadályozzák. Emlékeztetett: Czeglédyt Gyurcsányék 2019-ben felrakták a DK EP listájára, így mentelmi joga miatt megszüntették az ellene folyó büntetőeljárást.

Czeglédy ellen először 2001-ben emelt vádat az ügyészség adócsalás, magánokirat-hamisítás és számviteli fegyelem megsértésének vétségével, amiért másodfokon 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélték. Ennek ellenére Gyurcsány Ferenc már hivatalosan is bejelentette, hogy Czeglédyt indítja Vas megye 1-es körzetében az ellenzéki előválasztáson.

HírTV

Kapcsolódó anyagok:

Fidesz: Elfogadhatatlan, hogy a Gyurcsány vezette baloldal falaz egy köztörvényes bűnözőnek, Czeglédy Csabának

Gyurcsányné személyesen látogatta meg férje bűnöző ügyvédjét a per első napján

A Momentum hallgat Czeglédy jelöltségéről

Budai Gyula: Tanú van rá, hogy Czeglédy pénzt adott át Kunhalmi Ágnesnek

A DK továbbra is kiáll Czeglédy mellett

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Felcsúton is kikapott a Paks

Felcsúton is kikapott a Paks

A negyedik és a dobogóért küzdő Puskás Akadémia 5-0-ra legyőzte a második helyen álló vendég Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának első szombati mérkőzésén.
Csalók miatt adott ki figyelmeztetést a Telekom

Csalók miatt adott ki figyelmeztetést a Telekom

A napokban ismét kaphattak a magyar ügyfelek gyanús, látszólag a Telekom nevében írt e-mailt, amiben fiókjuk frissítésére kérik a felhasználókat. A szolgáltató szerint ezeknek a leveleknek semmiképpen sem szabad bedőlni.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Már a hajós forgalmat is ritkítaná a főpolgármester + videó

Tízezer hajós és még ennél is több turizmusban dolgozó megélhetése kerülne veszélybe, ha Karácsony Gergely kitiltja a hajók nagy részét a Dunáról. A Duna-parti Építési Szabályzat tervezett módosítása szerint a jövő évtől tiltanák ki a hajókat a legtöbb kikötőből. A 24 kikötő több mint felét pedig megszüntetnék.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!