2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Dömötör: Az ellenzéknek abszolút vállalható Czeglédy morálja és Draskovics szakmaisága

Az ellenzék a legrosszabb Demszky Gábor-féle hagyományt folytatja azzal, hogy elkezd kihátrálni az ígéretekből és már most látszik, hogy ennek a terhét megpróbálja rátolni a magyar kormányra – hívta fel rá a figyelmet Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kedden az Országgyűlésben napirend előtt. A kormánypárti képviselő szerint tisztán látható, hogy az ellenzék elfogadja az adóbűnözésért elítélt Czeglédy Csaba morálját és annak a Draskovics Tibornak a szakmaiságát, akinek pénzügyminisztersége idején Magyarországon volt a második legnagyobb költségvetési hiány a világon.

  • Dömötör: Az ellenzéknek abszolút vállalható Czeglédy morálja és Draskovics szakmaisága

A Fidesz most éppen azt találta ki, hogy korlátozza az iparűzési adó felhasználását, így tovább kurtítja az önkormányzatok lehetőségét – erről beszélt Burány Sándor, a Párbeszéd országgyűlési képviselője. Az ellenzéki politikus szerint a kormánypárt célja egyértelmű, meg akarja büntetni az ellenzéki vezetőségű önkormányzatokat.

Szerinte a Fidesz elvette az önkormányzatoktól a kórházakat és az egészségügy soha nem volt ilyen rossz állapotban, Fidesz elvette az önkormányzatoktól az iskolákat, és azt látni, hogy az oktatásban soha nem látott gondokkal kell küzdeni.

Korózs Lajos állítja, mindent Orbán Viktor és kormánya akar megmondani és minél inkább „izomból” akar kormányozni.

Az elhangzottra Dömötör Csaba úgy reagált, sokadik alkalommal kell elmondania, a kormánypártok kapták a legtöbb szavazatot az önkormányzati választáson.

A kormány politikája változatlan, minden városnak, minden településnek támogatást nyújt, a városvezetőkön múlik, hogy élnek-e a lehetőséggel

– szögezte le.

Dömötör Csaba szerint az ellenzék a legrosszabb Demszky Gábor-féle hagyományt folytatja azzal, hogy elkezd kihátrálni az ígéretekből és már most látszik, hogy ennek a terhét megpróbálja rátolni a magyar kormányra.

Az egészségügyről elmondta, a jelenlegi kormány 724 milliárd forinttal többet biztosít erre, mint az MSZP-kormány az utolsó kormányzati évében.

Az iparűzési adóval kapcsolatban Korózs Lajos megpróbálja félrevezetni a közvéleményt Dömötör Csaba szerint, hiszen – mint arra rámutatott – eddig is kötelezettsége volt az önkormányzatoknak, hogy a közösségi közlekedést finanszírozzák, a főváros ügyében annyiban más a helyzet, hogy a kormány jelentős többlettámogatást biztosít a közösségi közlekedésre és ezt a jövőben is meg fogja adni.

Ha valaki arra kíváncsi, mi a politikájuk lényege, érdemes megnézni az elmúlt napokat, hiszen az látszik, hogy Karácsony Gergely a Bajnai-féle stratégiát viszi, azt mondja, ő ott sem volt, nem is felelős semmiben

– tette hozzá Dömötör Csaba utalva arra, hogy több kerület is az adóbűnözésért elítélt Czeglédy Csaba irodájával között átvilágítási szerződést, de a főpolgármester úgy nyilatkozott ez rá nincs hatással. A kormánypárti politikus szerint

Karácsony úgy hárít ebben az ügyben, mint ahogy tette azt Bajnai Gordon a Hajdú-Bét ügyében.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára felidézte, az ellenzék abban sem lát kivetnivalót, hogy Draskovics Tibor szerepet kap a Fővárosi Városházán, mert mint mondják szakmailag megfelel a pozícióra. Erre reagálva Dömötör emlékeztetett, Draskovics pénzügyminiszterként Magyarországon volt a második legnagyobb költségvetési hiány a világon.

Erre mondja Karácsony Gergely, hogy abszolút vállalható

– idézte fel.

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Büszke lehet Európai Parlamenti munkájára a magyar baloldal?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!