2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Dőlt az állami pénz a Fidesz holdudvarának

Hír TV

2018. június 1., péntek 17:08, frissítve: péntek 18:06

2020-ig a román határig érhet az M4-es autópálya, az utolsó szakasz építkezéshez az EU kohéziós alapjából 82 milliárd forintra számíthat Magyarország. A sztráda összes szakaszának építésében részt vesz Mészáros Lőrinc üzlettársának, Szíjj Lászlónak a vállalata, a Duna Aszfalt.

Idén elkészül a dél-balatoni vasútvonal felújítása is: ezt Mészáros Lőrinc vasútépítő cége, az R-Kord végzi.

„Az idei évben az építőiparban nem teljesítettünk annyira jól, mert a tavalyi árbevételnek talán az egynegyedét fogjuk elérni”

– ezt mondta 2016 végén Mészáros Lőrinc. A tavalyi évre viszont már nem panaszkodhat: mind építőipari vállalkozásai, illetve üzlettársának, Szíjj Lászlónak a Duna Aszfaltja nagyjából megduplázták árbevételüket. A nyereségek is kiemelkedőek voltak: a csütörtökön közzétett mérlegadatokból pedig az is kiderült, hogy a Duna Aszfalt nyereségéből 12 milliárd forintot osztalékként ki is vettek.

A tavalyi budapesti vizes világbajnokság fő helyszíne a Duna Aréna volt, amelyet több mint 40 milliárd forintból építhette fel Orbán Viktor barátjának, Garancsi Istvánnak a cége, a Market Zrt. A cég árbevétele tavaly már a 100 milliárd forintot is meghaladta. Nyeresége pedig háromszorosára nőtt, ebből több mint 5 milliárd forintot ki is vett osztalékként a tulajdonos.

Ezek a fejlesztések mind állami beruházások. Az építőiparban tavaly a megrendelések 65 százalékát az állam adta. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke szerint piaci alapon, állami megrendelések nélkül irreális lenne egy-egy cégnek ekkora növekedést produkálni. „Dupla hasznot nem tud elérni. Dupla növekedést sem tud elérni. Elfogadható kockázat mellett egyik évről a másikra olyan 12-15 százalékkal lehet növekedni. Vannak cégek véleményem szerint, akik ettől nagyobbat kockáztatnak” – emelte ki Koji László.

A vizes vb nemcsak azoknak hozott profitot, akik felépítették a létesítményeket. A kommunikációja és a reklámjai is jelentős bevételt hoztak Kuna Tibor cégeinek. Szijjártó Péter barátja a kormánykommunikációban is részt vett: cégei csaknem 20 milliárd forintnyi állami megrendelést kaptak 2017-ben.

„Hogyha magyar vállalatok árbevétele nő, az nyilvánvalóan jó hír. Egy kérdés van szerintem, amit meg kell vizsgálni: hogy minden ilyen esetben a jogszabályok teljes körű betartásával történjenek a folyamatok. És ha így történnek, akkor minden fajta vádaskodás csak a rosszindulatnak tudható be” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A kommunikáció területén lehetett igazán nagyot nőni tavaly: Balásy Gyula New Land Media Kft.-je egy év alatt meghússzorozta a nyereségét, ami így elérte 2,1 milliárd forintot.

Habony Árpád médiacége, a 888 nevű kormányportált kiadó Modern Media Group is jó évet zárt: tizenkétszeres profitot elérve, 683 millió forintot termelt a cég két tulajdonosának.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!