2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

Döcög Karácsony Gergely száznapos programja

Karácsony Gergely szerint nem halt el a januárban meghirdetett száznapos programja. Az ellenzéki főpolgármester-jelölt több mint fél év alatt azonban ennek csupán töredékét tudta teljesíteni.

  • Döcög Karácsony Gergely száznapos programja

Nem szerettem volna a teljes sajtó magyar előtt kitörni a bokámat, ezért úgy gondoltam, hogy inkább talán más módon hívom föl erre a figyelmet.

Karácsony Gergely még januárban közölte: meg akarja nyitni a városháza udvarát a budapestiek előtt. Ekkor jelentette be azt is, hogy a következő 100 nap mindegyikén nyilvánosságra hozza programjának egy-egy elemét. Az azóta eltelt több mint fél év során azonban csupán ennek a töredékét sikerült megvalósítani. Szerdán eggyel növelte elképzelésinek számát úgy hogy a fővárosi fejlesztési tervek között egyébként is szereplő HÉV és kettes metró föld alatti összekötése mellett kampányolt.

Karácsony Gergely szerint nem maradt adós a bejelentésekkel és nem halt el a száznapos programja.

Tarlós István szerint Karácsony Gergely alkalmatlan a városvezetésre. A főpolgármester hozzátette, ellenfele azért is hiteltelen, mert nem szavazta meg az devizahitelesek megsegítését szolgáló árfolyamgátat, viszont igénybe vette azt.

Tarlós István emlékeztetett: Karácsony Gergelyék a közvélemény elől eldugták a Zugló összeomlását hangoztató jegyzőt is, az pedig a főpolgármester szerint törvénysértő, hogy negyedik hónapja nem adják ki a kerület gazdálkodását bemutató közérdekű adatokat.

Hír TV 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!