2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Dobrev: Több rendőr sérült meg 2006-ban, mint tüntető

Karácsony Gergely, Fekete-Győr András és Jakab Péter után Dobrev Klára is helyet foglalt VV Zsolti kanapéján. A ZSHOW time nevű YouTube-csatornán a DK elnöke először nagyapjáról, Apró Antalról értekezett a volt villalakóval. Elmondta, hogy kettős érzelmek fűzik nagyapjához, aki egyrészt nagyon szépen rajzolt – olykor besegített a házifeladatába is –, ugyanakkor „felnőtt fejjel nem tud elvonatkoztatni attól, hogy az a politika, amit ő képviselt, az a hatalom, amiben részt vállalt az elfogadhatatlan”.

  • Dobrev: Több rendőr sérült meg 2006-ban, mint tüntető

VV Zsolti Dobrev Klára apjának titkosszolgálati múltjára is rákérdezett, amire a DK miniszterelnök-jelöltje kacagásban tört ki és azt állította, hogy ez csak a jobboldali sajtó kreálmánya, ami abból adódhat, hogy „a Dobrev név Bulgáriában olyan, mint nálunk a Kovács”.

A műsor későbbi részében a 2006-os események is szóba kerültek. Ezzel kapcsolatban Dobrev azt mondta: „politikai értelemben megrázott, feleségként pedig azt tudom mondani, hogy én olyan mélységesen értettem, átéltem és éreztem azt, amit a Feri ezzel a beszéddel el akart mondani. Én mérhetetlenül büszke voltam arra a beszédre”.

Elmesélte azt is, hogy nagyon megrettent, miután a 2006-os események következtében pici golyóálló mellényt vittek a gyermekeinek. „Ha jól emlékszem, akkor bementem hányni a fürdőszobába” – mondta. A Gyurcsány Ferenc 2006-os eseményekben betöltött felelősségével kapcsolatos kérdésre Dobrev Klára azt mondta: „nagyon sok rendőr megsérült, több rendőr sérült meg súlyosan, mint tüntető”.

Hollik: Dobrev Klára hazudik

A valóságnak mond ellent Dobrev Klára – így reagált a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a DK miniszterelnök-jelöltjének kijelentéseire. Hollik István szerint a baloldalt a valóság nem szokta megzavarni a tisztán látásban. A kommunikációs igazgató kitért arra is: elképesztő, hogy Dobrev Klára arról panaszkodott az interjúban, milyen nehéz volt miniszterelnök-feleségnek lennie, miközben

akkoriban Gyurcsány Ferenc hazugságai miatt volt nehéz magyarnak lenni,

hiszen az egész országot becsapta.

Mandiner - HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!