2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Belföld

Dobrev panoptikuma

Egyfajta erődemonstrációként közzétette nem DK-s támogatói névsorát Dobrev Klára. A lista joggal nevezhető a 2010 előtti világ panoptikumának, hiszen számos MSZP-s politikus mellett szerepel rajta Kuncze Gábor, az SZDSZ egykori elnöke, Demszky Gábor volt SZDSZ-es főpolgármester, Göncz Kinga, a Medgyessy-kormány minisztere, Göncz Árpád lánya, vagy éppen Juszt László újságíró. Dobrev egyvalakit, éppen legfőbb támogatóját azonban nem említette: Gyurcsány Ferencet. Mindeközben Dobrev Klára és Márki-Zay Péter kölcsönösen vádolják egymást azzal, hogy lejárató kampányt folytat a másik ellen.

  • Dobrev panoptikuma

Hiába kérte Karácsony Gergely korábbi támogatóitól, hogy visszalépése után álljanak be Márki-Zay Péter mögé, szavai olyannyira süket fülekre találtak, hogy sokan demonstratívan Dobrev Klára mellett tették le a voksukat. Ezt lovagolta meg a DK miniszterelnök-jelöltje, aki tegnap egyfajta erődemonstrációként közösségi oldalán közzétette a nem pártjába tartozó támogatói névsorát.

Akinek nem mondják ki a nevét

„Nemcsak DK-sok állnak mögöttem, hanem nagyon sokan mások is: baloldaliak, szocialisták, zöldek és liberálisok! Soruk épp olyan sokszínű, mint Magyarország. Közülük sokan nem rám szavaztak az első fordulóban, a második fordulóban azonban úgy érezték, hogy engem szeretnének az ellenzéki összefogás közös miniszterelnök-jelöltjeként látni" – írta Dobrev Klára. A lista joggal nevezhető a 2010 előtti világ panoptikumának, így választ arra a kérdésre is, hogy Dobrevvel vajon Gyurcsány Ferenc gyászos kormányzása térne-e vissza. Nem véletlen, hogy Dobrev Klára egyvalakit, éppen legfőbb támogatóját nem említette: a férjét.

Szerepel ugyanakkor a névsorban számos egykori és jelenlegi szocialista prominens, így Nemény András, Szombathely polgármestere, Gőgös Zoltán, a párt volt elnökhelyettese, Hiller István, az MSZP választmányi elnöke, Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere, Horváth Csaba, Zugló polgármestere, Nyőgéri Lajos, Pécs alpolgármestere, Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter, illetve Teleki László, az MSZP nemzetiségi tagozatának elnöke.

Karácsony emberei

Valódi fricskaként megtalálhatók rajta Karácsony Gergely saját párttársai is, mint Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője, vagy Erőss Gábor, a párt elnökségi tagja, a VIII. kerület alpolgármestere. Dobrev Klára mögött állnak továbbá az egykori SZDSZ emblematikus politikusai, közéleti személyiségei: Demszky Gábor volt főpolgármester, Kuncze Gábor, a párt egykori elnöke, Vásárhelyi Mária szociológus, Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója, Donáth Ferenc, a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezetének elnöke, Bruck Gábor kommunikációs és médiaszakember, korábban Demszky tanácsadója, illetve Balázsovits Lajos színművész, színigazgató. Inkább a liberális oldalt erősíti továbbá Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere, illetve Göncz Kinga volt külügyminiszter, Göncz Árpád köztársasági elnök lánya is. A média vonalán pedig olyan régi, kipróbált emberek állnak Dobrev mögött, mint Simkó János, aki 1986–2001 között a Magyar Rádió főmunkatársa, majd elnöke, 2002–2003 közt pedig a Klubrádió programigazgatója volt, illetve Juszt László újságíró.

Ki, kit járat le?

Mindeközben Dobrev Klára és Márki-Zay Péter kölcsönösen vádolják egymást azzal, hogy lejárató kampányt folytat a másik ellen, ezzel pedig a baloldali összefogás sikerét kockáztatja. A DK miniszterelnök-jelöltje szerint az előválasztás első fordulójában és az azt megelőző kampányban egy nagyon tisztességes versengést láthattunk a pártoktól és a jelöltektől, és bár „volt odamondogatás”, az mégsem lépte túl a demokratikus verseny határait. – Ezt a tisztességes versengést a második forduló kezdetére Márki-Zay Péter alig pár nap alatt Trump-típusú élet-halál harccá változtatta. Megjelent a gyűlölködés, a hazug lejáratókampány, a hazaárulózás. Ez a kampány már nem csak engem próbál lejáratni – az nem igazán zavarna – hanem szétveri az ellenzéki összefogást is, ami épp a jövő évi győzelem garanciája lehetne – mondta Dobrev Klára. Szerinte ez a viselkedés ma az ellenzéki összefogásra leselkedő legnagyobb veszély. – Aki ezt csinálja, az nemhogy áprilisig, de még decemberig sem fogja tudni egyben tartani az ellenzéki összefogást – jelentette ki.

– Az összefogás sikere érdekében Dobrev Klára fejezze be a lejáratókampányát, és ne állítson valótlanságokat – reagált Márki-Zay Péter közösségi oldalán. Mint írta, „végtelenül méltatlannak tartom Dobrev Klára eddig sikeresen felépített kampányához azt a hazug gyűlöletkampányt, amelyet most folytat ellenem a sajtó és a közösségi média felületein”. – A hazug támadássorozattal, amely immár a legszűkebb családi és magánéletemet, feleségemet és gyermekeimet sem kíméli, a DK kampánycsapata valójában arról a hírről akarja elterelni a figyelmet, hogy a tegnapi napon egy újabb komoly közvélemény-kutatás bizonyította, hogy ha az ellenzék az én jelöltségemmel indul Orbán Viktor ellen, akkor együtt győzni tudunk, ha azonban Dobrev Klára lesz a közös jelölt, Orbán maradna a miniszterelnök – fogalmazott Márki-Zay.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!