2021. 09. 23. Csütörtök Tekla napja
Jelenleg a TV-ben:

Csörte - A nap vitája

Következik:

Hírek 21:00

Belföld

DK-s színekben indul az előválasztáson az MSZP korábbi elnöke

Az MSZP-s Molnár Gyula a DK támogatásával indul az előválasztáson Dél-Budán - ezt Dobrev Klárával közösen jelentette be a szocialista politikus. Azt is elmondták, hogy ha Molnár bekerül a parlamentbe, akkor a DK frakciójába ül be. A szocialista politikus, Újbuda korábbi polgármestere 2016 és 2018 között az MSZP elnöke is volt. Molnár Gyula híradónk kérdésére cáfolta, hogy a DK-ba is belépne.

 

 

Közben a szocialista párton belül is feszültséget okozott Molnár Gyula döntése

Párttársa Harangozó Tamás ugyanis úgy véli, hogyha más frakcióba ül be Molnár, az azt jelenti, hogy egy másik párt színeiben kíván politizálni a jövőben.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Kapcsolódó tartalmak

Halálos lakástűz Nagyatád külterületén

A nyolcvan négyzetméteres régi ház teljes terjedelmében égett. 2021. szeptember 23.

Újabb horrorvágóhidat leplezett le a NÉBIH

A helyszínen az ellenőrök gyomorforgató körülményeket tapasztaltak, az udvaron például rovarral szennyezett fagyasztott termékek is voltak. 2021. szeptember 23.

Letették az új mohácsi kikötő alapkövét

Mohácson letették az új országos közforgalmú kikötő alapkövét. A mintegy 7,8 milliárd forintos beruházás 2023. végére készül el. 2021. szeptember 23.

Legfrisebb híreink

Műsorok

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Plusz-mínusz - ajánló

Fent és lent! Politikai vitaműsor a hét legfelkavaróbb történéseiről. Plusz-mínusz 17 óra 30 perctől a Hír Televízió műsorán.

Sajtóklub - ajánló

Egyedi hangvételű elemzés újságírókkal. Hétfő esténként 21.05-től a Hír TV műsorán.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!