2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

DK: 100 milliárd jut stadionépítésre

Hír TV

2018. július 25., szerda 08:53, frissítve: szerda 09:01

100 milliárd forint jut a 2019-es költségvetésben stadionépítésre és felújításra- a DK szóvivője szerint.

Rónai Sándor azt mondta: az eredmények továbbra sem igazolják, hogy pénzt kellene áldozni a beruházásokra. Az ellenzéki politikus azt mondta: pártja azért sem szavazta meg a jövő évi büdzsét, mert minden eddiginél kevesebb pénz jut majd egészségügyre és oktatásra.

„A TAO-rendszer fennállása óta több mint 522 milliárdot öntöttek a magyar fociba, látszólag eredménytelenül, hiszen soha ennyire nem volt lent a magyar válogatott teljesítménye. Most ugye újabb százmilliárd forint kerül stadionépítésre, mi azt gondoljuk, hogy ez kidobott pénz, hiszen nem hozza az eredményeket, másrészt pedig sokkal fontosabb dolgokra kéne költeni. Soha ennyire kevés pénz nem került oktatásra, ugye az oktatás egyértelműen az idei költségvetés, a 2019-es költségvetés legnagyobb vesztese” – jelentette ki a Hír TV-ben a politikus.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!