Az EP-képviselő szerint ez az európai unió egyik legsúlyosabb korrupciós ügye, melyben alapos vizsgálatot kell folytatni, hiszen - mint fogalmazott - akár több érintett is lehet.
Deutsch Tamás rámutatott,
ez az ügy azt bizonyítja, hogy korrupcióban, befolyásolásban a baloldal érintett, nem pedig azok az országok, amelyeket a baloldal vádol.
Közben kiderült,
fokozódik az őrizetbe vett balliberális EP alelnök körüli botrány,
a görög hatóságok befagyasztották Eva Kailinak és családjának vagyonát. A HírTV birtokába jutott vagyonnyilatkozat szerint, a politikus európai parlamenti fizetésén kívül semmilyen bevétellel nem rendelkezett.
Nem ismerjük az ügy teljes egészét. Ez a súlyos ügy jelentősen visszaveti az európai intézményekbe vetett hitünket, valamint kérdéseket vet fel az Európai Parlament hatékonyságával kapcsolatban. Ez az ügy egyre több gondot okoz
- mondta a görög kormányszóvivő.
A belga hatóságok vasárnap közölték, hogy pénzmosás, korrupció és bűnszövetkezetben való részvétel vádjával vizsgálati fogságba helyezték Eva Kailit és három további gyanúsítottat.
A belga ügyészség szerint
Katar komoly összegekkel és értékes ajándékokkal próbálta lefizetni az uniós parlament több magas rangú tagját, hogy számára kedvező döntések szülessenek az uniós törvényhozásban.
Az éppen zajló labdarúgó-világbajnokság stadionjainak építése közben egyes hírek szerint 10 év alatt akár több ezer indiai, pakisztáni, nepáli, bangladesi és srí lanka-i vendégmunkás halhatott meg. Azzal is vádolták az építtetőt, hogy kihasználja a külföldi dolgozókat. A hercegség hivatalos adatai szerint viszont mindössze három munkás vesztette életét a munkálatok idején.
Eva Kaili, az Európai Parlament egyik szocialista alelnöke a november 21-i EP-vitán mégis Katart védte.
Kailira nem vonatkozik a parlamenti mentelmi jog, miután a törvény szerint nem lehet hivatkozni a mentességre olyan esetben, amikor az Európai Parlament valamely tagját tetten érték bűncselekmény elkövetése közben - árulta el egy igazságügyi forrás, aláhúzva, hogy a görög képviselő lakásán bankjegyekkel teli táskákat találtak.
Kaili 2014 óta EP-képviselő, és idén január óta az uniós parlament alelnöke. Az ügy nagy felzúdulást keltett szerte Európában, különösen hazájában.
Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke úgy döntött, hogy azonnali hatállyal felfüggeszti Kailit alelnöki tisztségéből. Felmentéséről a héten szavaz az EP.
Egy asztalnál Sorossal, Bajnaival és Korányi Dáviddal
A Magyar Nemzet rámutatott, a görög politikusnő egyébként tagja a European Council on Foreign Relations (Nemzetközi Kapcsolatok Európai Tanácsa) nevű agytrösztnek is – ugyanennek az intézménynek tagja egyebek mellett Soros György magyar származású amerikai milliárdos, Dobrev Klára, a Demokrata Koalíció EP-képviselője, Korányi Dávid, Karácsony Gergely főpolgármester tanácsadója és az Action for Democracy vezetője és Bajnai Gordon volt szocialista miniszterelnök is.