– Mennyire érzi súlyosnak a büntetést, amit az Európai Néppártban kapott?
– Nevezhetjük ezt jogfosztásnak, büntetésnek vagy csuklóztatásnak, vérmérséklettől függően. A tegnapi döntés nyilvánvalóan azért született, mert a frakció döntő többsége még mindig szerette volna elkerülni a pártszakadást, hiszen az egyértelmű volt, ha engem kizárnak, akkor a következő percben a további 12 fideszes és KDNP-s képviselő is kilép a frakcióból, a Fidesz pedig a pártcsaládból. Ugyanakkor a kívülről érkező baloldali-liberális nyomásnak megfelelve, az Európai Néppártnak (EPP) meg kellett mutatnia, hogy határozottan fellép a Fidesszel szemben. Sokak szerint méltánytalan, ami történt, de csak azt tudom mondani, hogy az okos ember nem akkor sértődik meg, amikor megsértették, hanem amikor az az érdekében áll. Most pedig nem állt érdekükben megsértődni.
– Odacsaptak az asztalra, mondván, ha kizárják önt, kilép a Fidesz?
– Viszonylag könnyen kitalálható volt, mi lett volna a reakció a kizárásomra, hiszen ismernek minket: egy mindenkiért, mindenki egyért. Senkinek nem lehetett kérdés, hogy a kizárásom milyen következményekkel járna.
– Mekkora hátrány a Fidesznek a a büntetés, amit kapott?
– Az Európai Parlament (EP) idén a koronavírus-járvány miatt távolsági részvétellel működött, több mint fél éven keresztül csak azok szólalhattak fel a parlamentben, akik Brüsszelben voltak. Így tehát büntetés ide, büntetés oda, a plenáris ülésen való felszólalás lehetősége a képviselők többségének eddig sem állt rendelkezésre. Mindebből talán levonható a következtetés, hogy valójában mindez mennyire komoly csapás számunkra. A 13 fős Fidesz–KDNP-delegációból 12 képviselőre semmilyen korlátozás nem vonatkozik. Magam ugyan a jövőben szóban nem szólhatok majd föl a plenáris üléseken, de ettől még bármilyen témához írásban hozzászólhatok, részt vehetek a bizottsági üléseken és módosító javaslatokat is benyújthatok. Ami pedig a legfontosabb: a döntéshozatalnál élhetek a szavazati jogommal. Leginkább homlokráncolásnak nevezhetnénk tehát a szerdai döntést.
– Azt mondta, nem állt érdekükben megsértődni. Azért sorozatosan bocsánatot kérni és magyarázkodni sem lehetett kellemes.
– Édesanyám azt tanította, hogy az embernek nemcsak úgy kell viselkednie, hogy ne bántson meg másokat, hanem arra is figyelnünk kell, hogy esetleg akaratunk ellenére mégis megbántottunk-e valakit. Ha igen, akkor pedig nem a saját igazunkat kell bizonygatni, hanem bizony bocsánatot kell kérni, még akkor is, ha nem állt szándékunkban megsérteni a másikat. Sajnos az Európai Unióban egymás politikailag releváns érzékenységének, a másik történelmi tapasztalatainak figyelembevétele és tiszteletben tartása egyáltalán nem kölcsönös. Míg a nyugat-európaiak érzékenységük teljes tiszteletben tartását várják el másoktól, addig ők folyamatosan figyelmen kívül hagyják a mi közép-európai érzékenységünket.
– Lehet, hogy ha csak az ÁVH-t említi, és a Gestapót nem, semmi baj nem lett volna?
– Elfogadom, hogy sérthette egyes kollégáink érzékenységét a történelmi összehasonlítás, amit tettem, de az állításom tartalma csupán annyi volt, hogy nincs egyetértés köztünk a jogállamiságinak füllentett mechanizmus kapcsán. Szerencsére azt mára már ugyan pufogás közepette, de elfogadják, hogy alapvető politikai véleménykülönbség van ebben a témában. A „Mi lett volna, ha…?” kérdésbe nem szeretnék belemenni, hogy vajon más lett volna-e a reakció, ha az összehasonlításomnak csak az egyik fele hangzik el, de akik úgy gondolják, hogy ha csak a magyar történelmi szégyenfoltra vonatkozó utalás szerepelt volna a kijelentésemben, nem lett volna ennyire érzékenyen a reakció, szerintem nem járnak messze a valóságtól.
– Említette, hogy akár ki is léptek volna a néppártból. Ezek szerint van B terve a Fidesznek erre az esetre?
– Nekünk A tervünk van csak, amit egy mondatban tudnék összefoglalni: a Fidesz az Európai Néppártban van. Mi a természetes politikai családunknak tekintjük a Wilfried Martens és Helmut Kohl nevével fémjelzett, s az általuk a gyakorlatban is képviselt értékeket zászlajára tűző néppártot. Ma viszont számtalan gyakorlati politikai helyzetben a néppárt csak beszél az alapvető közös értékeinkről, de a konkrét döntéseiben lemond ezekről az értékekről, mondván erős a liberálisok, a sajtó és az NGO-k nyomása, és az eredeti értékeinket mint terhet jelentő homokzsákokat kidobálják a pártcsalád léghajójából. Mi viszont azt mondjuk, hogy ezzel nem a minket lehúzó súlyokat, hanem a tartalék gázpalackokat dobják ki. Azt hiszik, fölösleges teherről van szó, de pont az üzemanyagunkat veszítjük el, amitől emelkedhet a néppárt léghajója. Hosszan sorolhatnám azokat a néppárti döntéseket, amelyek Helmut Kohl számára szerintünk teljesen elfogadhatatlanok lennének. Teljes öncsalásban van a pártcsaládunk egy jó része, amikor liberális irányba lépegetnek és még ha mi értjük is mindennek a politikai hátterét, de magát a jelenséget nem tudjuk elfogadni.
– Úgy tűnik, erős kisebbségben vannak. Nem reménytelen, hogy meggyőzzék a többséget az igazukról?
– Az Elbától nyugatra két néppárti kormányfő van, a német és az osztrák kancellár, de ők is koalícióban kormányoznak, olyan kényszerekkel, hogy igazából nem tudnak valódi konzervatív-kereszténydemokrata programot megvalósítani. A néppárt ereje Közép-Európában van. Mindez véletlen lenne? Nem, egyszerűen csak amit mi csinálunk, az működik! Bulgáriában, Horvátországban, Szlovéniában és Magyarországon sorra a néppárti erők nyernek a választásokon. Hol van már az, amikor svéd, ír, francia és spanyol pártjaink is miniszterelnököket tudtak adni a hazájukban? A miénktől eltérő politikájukkal sorra veszítettek a választásokon. Tehát nem lehet azt mondani, hogy biztosan ők járnak a helyes úton.
– Nyilván úgy érzik, a Fidesz karakteresebb politikájával nyugaton még ennyire sem lehetnének eredményesek.
– Valóban ezt mondják, de én erre kedvesen, szinte évődve csak annyit válaszolnék: azért próbálják már ki! Olyan ez, mintha kétféle lázcsillapító gyógyszer lenne. Mi az egyikre esküszünk, ők a másikat veszik be. Nekünk lemegy a lázunk, nekik meg nem. Erre ők mégis azt mondják: könnyű nektek, mert a ti szervezetetek jól reagál arra a gyógyszerre, de a miénk biztosan nem. Ki kellene próbálniuk egyszer, és mondjuk ha nem is magas láz, de legalább hőemelkedés esetén bevenni a mi gyógyszerünket, hátha leviszi a lázukat. Nyugati szövetségeseink arról panaszkodnak, hogy az általunk hangsúlyozott témákat – mint a bevándorlás elutasítása vagy a nemzeti szuverenitás fontosságának hangsúlyozása – tőlük jobbra lévő, populistának nevezett pártok magukhoz kötötték. És ez bizony komoly gondot jelent nekik, hiszen az elmúlt időszakban láthatóan fontossá váltak ezek a témák. Az EPP tagpártjai most panaszkodnak, hogy hogyan vállalhatnák fel ezeket az üzeneteket, amelyeken szerintük foltot ejtett a radikálisnak mondott jobboldal. Mi viszont soha nem panaszkodtunk arra, hogy ők olyan baloldali témákat hangsúlyoznak, amiket idehaza a DK, a Momentum vagy az MSZP hangoztat. Pedig egyes nyugat-európai, a néppárthoz tartozó partnereink rendszeresen olyan rendezvényeken vesznek részt az EP-ben, amelyeken a magyar baloldal képviselőivel közösen állnak ki bizonyos virtigli baloldali politikai témák mellett.
– Nem lehet, hogy az ön kizárásával akarták volna éppen ezek a liberálisabb néppárti formációk a Fidesz kilépését kiprovokálni?
– Az EPP-n belül a Fideszt erősen utáló kicsiny liberális pártok csoportja valóban piros betűs ünnepként ülte volna meg, ha sikerül minket kituszkolni a néppártból. Mindezeken túl egyesek részéről érzelmi oldala is lehetett a szankcionálásomnak: azt gondolhatták, ha egy héttel korábban Orbán Viktor fényes győzelmet aratott a fő csatamezőn, akkor most majd ők egy mellékhadszíntéren jól visszacsapnak.
– A brexit és a magyar–lengyel vétó is figyelmeztethette a föderalistákat, hogy széteshet az unió, ha továbbra is olyat erőltetnek, amit az emberek nem akarnak. Vannak, akik kezdenek felébredni Brüsszelben?
– Ébredezgetők még nem nagyon vannak, de előbb-utóbb biztosan lesznek. Az elmúlt hónapok egyik legfontosabb írása volt szerintem az igazságügyi miniszter asszony lapjukban megjelent cikke, amelyben kiválóan fogalmazta meg, hogy az Európai Tanácsban már megszületett egy fontos felismerés: Közép-Európa az Európai Unió stratégiai döntéseit meghatározó, komoly befolyással bíró szereplők sorába emelkedett. Az Európai Parlament még messze van ettől a felismeréstől. Az EP-ben azért nehezebb a helyzet, mert ez az intézmény pártfrakciókon átívelően, az európai valóságtól elrugaszkodott módon egyre inkább a túlzó föderalista ideákat kergeti. A néppártnak korábban épp az volt a szexepilje, hogy a nemzetállami és uniós hatáskörök, illetve felelősség egyensúlyának fontosságát hangsúlyozta a baloldallal szemben. Mára viszont mindez jelentősen eltolódott föderalista irányba. Olyan ez, mint Orwell Állatfarmjában: „négy láb jó, két láb rossz”. Minden, ami uniós hatáskör, az jó, és minden, ami tagállami, az rossz, attól függetlenül, hogy a lisszaboni szerződésben miként állapodtunk meg. Az egész lázálomban pedig ott lebeg a szemük előtt az Európai Egyesült Államok konstrukciója. És sajnos bizony az EP majd kétharmada ilyen föderatív elképzeléseket vall.
– Věra Jourová az Európai Bíróság döntését gyorsítaná, és sokan ugyanúgy értelmeznék a jogállamisági rendeletet, mint korábban. Nem adta ki a fegyvert a vétó visszavonásával kezéből a miniszterelnök? Kell félnünk, hogy a valóságban figyelmen kívül hagyják majd a tanácsban született kompromisszumot?
– Az Európai Tanács múlt heti csúcsértekezletén született megállapodás, és a keretköltségvetést megerősítő európai parlamenti döntésnek köszönhetően Magyarország történelmi sikert ért el és megvédte a magyaroknak járó európai uniós pénzügyi forrásokat is. Olyan eredményt értünk el, ami az elmúlt hónapokban sokak számára már lehetetlennek tűnt. A politikai és jogi garanciák maximumáig jutottunk el. Az Európai Bizottság mondogatja mindig, hogy a magyarországi eseményeket fokozott figyelemmel kísérik, olyan ügyekben is, amik abszolút tagállami hatáskörbe tartoznak. Most nekünk is így kell cselekednünk: a szemünket minden pillanatban az eseményeken kell tartani, hogy időben tudjunk lépni, ha szükség van rá. Nem dőlhetünk hátra.
Magyar Nemzet
