2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Deutsch: A nők védelméről szavaztam

Hír TV

2018. január 26., péntek 15:30, frissítve: péntek 16:25

Továbbra is kitart korábbi állítása mellett Deutsch Tamás, miszerint nem a menekülteket segítő civil szervezetek támogatását szavazta meg az Európai Parlamentben.

A Fidesz brüsszeli képviselője szerint a nők védelméről szóló határozatot fogadtak el, erre voksolt igennel több kormánypárti képviselővel együtt. A határozat egyik pontja úgy fogalmaz: együtt kell működni a civil társadalmi szervezetekkel annak érdekében, hogy biztosítsák a menekültek és lakóhelyüket elhagyók emberi jogainak tiszteletben tartását. Deutsch Tamás szerint a menekültekre mindez nem vonatkozik.

A lakhelyüket elhagyókról szól, természetesen a lakhelyüket elhagyók körében a nőket érő erőszak felszámolásában érdekében cselekvő polgári közösségeknek a támogatása, az helyes, az emberek lakhelyüknek elhagyására való rábírása, ezt követően más országokba illegális bevándorlóként való utazásuknak a szervezése ettől egy teljesen különböző dolog, nyilván ezt ön is tudja, ezt én is tudom – jelentette ki Deutsch.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!